Parajdon van egy sós strand, ami a tervek szerint július 1-én kinyithat.
Szerző(k): EconomxMutatjuk, mely strandok lesznek nyitva, hol lehet megmártózni vasárnap és hétfőn.
Szerző(k): Kónya PolettDíjtalan lesz a belépés egy Somogy vármegyei gyógyfürdő közelgő nyitónapján, de aznap más meglepetéssel is készülnek.
Szerző(k): Sándor ZoltánHévízen forrnak az indulatok: a Tófürdő legfontosabb épülete március óta zárva, a helyiek pedig választ követelnek.
Szerző(k): K. P.Van, ahol már május elsején megnyitották kapukat a fürdőzők előtt, másutt kivárnak a pünkösdi hétvégéig. Mutatjuk a plázsokra vonatkozó részleteket.
Szerző(k): Sándor ZoltánÁtalakul Budapest fürdőtérképe idén, több történelmi gyógyfürdőben elindulnak a fejújítások, ami idén vendégszám- és árbevétel-csökkenést is jelent majd.
Szerző(k): K. R.Tavaly a gyógyászati fürdőlátogatások aránya jelentősen csökkent, mondta Zámbori Péter, a Magyar Fürdőszövetség alelnöke és még a pandémia előtti rekord látógatószámot sem sikerült elérni. A belépőjegyek drágultak, és idén is kisebb áremelésre lehet számítani, mondta az Economxnak.
Szerző(k): Koncsek RitaA legdrágább belépőket kínáló gyógyfürdők közül három Budapesten, egy pedig vidéken található.
Szerző(k): V. Á.