Első alkalommal érkezhet észak felől is földgáz Magyarországra azáltal, hogy a lengyelországi Gdanskban új LNG-terminál épül, erről politikai megállapodás született a felek között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Karpaczban.
Szerző(k): Horváth TiborMár csak azért is nagyon vigyázzunk külföldi nyaralás során a bankkártyánkra, mert letiltani, blokkolni ugyan tudjuk, ám pótlása egy idegen országban gyakorlatilag lehetetlen – derül ki a Napi.hu több pénzintézet megkeresése révén készült összeállításából.
Szerző(k): Drávucz PéterÉves összehasonlításban minden területen bővülni tudtak a hazai elektronikus fizetési megoldások 2023 első három hónapjában. Bár az egy évvel korábban tapasztalt ugrásszerű növekedés az idén elmaradt, a vásárlások darabszáma és értéke is kétszámjegyű növekedést ért el, míg az internetes elfogadóhelyek száma közel 20 százalékkal növekedett az MNB friss adatai alapján.
Szerző(k): EconomxÉvente 60 ezer kamionnyi, elsősorban a Balkánról érkező vagy oda tartó tranzitáut átrakodására alkalmas intermodális terminált alakít ki a Petrolsped Szállítmányozási Kft. őszre Szegeden.
Szerző(k): Varga CsengeÚjabb földrengés rázta meg Törökországot azt követően, hogy hajnalban hatalmas földmozgás ébresztette a török-szír határ közelében élőket. A török oldalon pánikszerűen menekülők közben a mentőcsapatok munkáját is akadályozzák.
Szerző(k): EconomxA Gazdasági Versenyhivatal azt gyanítja, a korábbi elmarasztalás ellenére – valamelyest módosítva ugyan gyakorlatán, de – továbbra is tisztességtelen gyakorlatot folytat a HelloPay Zrt. a terminálok borravaló-választási folyamata során.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA fényeslitkei vasúti terminálnak jelentős szerepe lesz a háború miatt megszakadt ukrán gabonaexport folytonosságának biztosításában, és ezáltal a világélelmezési válság enyhítésében – mondta el a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter miniszter kedden. A terminál eredetileg a kínai áruk szállítására szolgált volna, azonban a háború átírta a terveket a zöld intermodális berendezésnél.
Szerző(k): EconomxA Caspian Pipeline Konzorcium (CPC) fekete-tengeri terminálján keresztül történő orosz és kazah olajexport legalább egy hónapra leállhat, amint a három kikötési pontból kettő javítási munkálatai megkezdődnek - erősítette meg a cég kedden. Mindez azt jelenti, hogy kevesebb olajat szállíthatnak a kazah és orosz kitermelők.
Szerző(k): Szabó Dániel