A világon volt néhány olyan hely, főleg az ázsiai-csendes óceáni térségben, amelyek sikeresen vették fel a harcot a koronavírus ellen, gyakorlatilag kiirtva a kórokozót határaikon belül. Most ezek az országok komoly próbatétel előtt állnak, újra be kellene csatlakozniuk a világ vérkeringésébe, úgy hogy ott közben még mindig vidáman kering a vírus.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz Egyesült Államok felszólította Tajvant, hogy megfigyelőként vegyen részt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közelgő ülésén, Kína azonban óva intette az önrendelkező szigetet minden olyan intézkedéstől, amelynek célja, hogy szembe menjen a pekingi vezetéssel.
Szerző(k): Szabó DánielAz Intel vezérigazgatója szerint a globális ellátási láncokat megrázó, s az autóiparban komoly gyártási nehézségeket okozó chiphiány még sokáig eltarthat, akár több éven keresztül is. Ez pedig fékezheti a kilábalást a járvány utáni fellendülésben.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásTöbb alkalommal repültek be a hétvége során kínai vadászgépek Tajvan légterébe, felélesztve a magát függetlennek tartó, Kína által viszont az ország részének tartott szigetállammal való feszültségeket. Az Egyesült Államok nyugtatná a kedélyeket.
Szerző(k): Rácz Gergő300 ezer maszkot kapott Budapest a tajvani Taojüan városától - írta Karácsony Gergely a Facebookon.
Szerző(k): Szász PéterA november nagyon jól sikerült a feltörekvő piaci eszközöknek, a BUX index is 20 százalék körüli emelkedést hozott össze. A Bloomberg szerint ez csak ízelítő abból, ami jövőre várhat erre az eszközosztályra
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásTajvan sikeresen védekezik, mindössze 550 fertőzöttet regisztráltak a járvány megjelenése óta, az elmúlt kétszáz napban pedig senki nem kapta el a vírust.
Szerző(k): Csernátony CsabaHa valamelyik fél nem ismeri el az elnökválasztás eredményét, az könnyen nagy esést hozhat a tőzsdékre - mondta Mark Möbius elismert befektetési szakértő. Szerinte a kereskedelmi háborútól függetlenül is érdemes ázsiai technológiai részvényekbe fektetni.
Szerző(k): Lovas-Romváry András