Halomban áll a betakarított gabona a raktárakban, a Duna alacsony vízállása miatt ugyanis gyakorlatilag leállt a folyami szállítmányozás. Bár a kereslet továbbra is élénk, az ügyleteket csak későbbi elszállítással tudják megkötni a termelők - írta a Magyar Idők, a cikket az MTI szemlézte.
Szerző(k): Domokos ErikaEgyre romló kilátások, gyenge negyedéves számok és a nagytulajdonos eladási szándéka. A sok rossz hír nyomán feleződött a Waberer's részvények árfolyama év eleje óta a BÉT-en. A nagytulajdonos mentőövet dobott a cégnek, s jelezte, egyelőre mégsem áll szándékában piacra önteni részvényeit.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA Waberer’s International Nyrt. harmadik negyedévi árbevétele 182,6 millió euró volt, ami szinte teljesen megegyezik a 2017. harmadik negyedévi 182,3 millió euróval - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Szerző(k): Domokos ErikaHiába tabu Magyarországon a vízerőművek építése a Dunán, az alacsony vízállásra, amely egyre több kárt okoz a szállítási és turisztikai ágazatnak, nincs más gyógyszer - állítja a magyar logisztikai szervezetek szövetségének főtitkára.
Szerző(k): Komócsin SándorEgy fuvarozó díját majd féléven át nem fizette ki a megrendelő, mert úgy vélte, hogy neki legalább annyi kára keletkezett abból, hogy egy alkalommal a fuvarozó által szállított árut a címzett nem vette át. A bíróságok másképpen gondolták. A jogeset a Bírósági Határozatok Gyűjteményében jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaJelentősen csökkenhet idén az áruszállítás a Dunán a folyó alacsony vízszintje miatt, a bajai és a paksi kikötőkben eddig az éves átlagforgalom fele teljesült - írta az Országos Vízügyi Főigazgatóságra hivatkozva (OVF) az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA mohácsi önkormányzat új, országos közforgalmú kikötőt építtet a Dunán. A beruházás az EU támogatásával valósul meg.
Szerző(k): Domokos ErikaLondoni pénzügyi elemzők szerint több jelzőszám utal arra, hogy véget ért a világkereskedelmi "boom", és az elmúlt évek meredek növekedési ütemei után az idei év végére már csak minimális fellendülés várható.
Szerző(k): K. Kiss Gergely