Az LMP a szociális és az egészségügyi bértábla egyesítését követeli a kormánytól. Ungár Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján újra aktuálisnak nevezte szociális bértábla rendezését, ugyanis a szakszervezetek szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi) folytatott bértárgyalások "nem vezettek semmilyen eredményre".
Szerző(k): Szepesi AnitaA kormány a legszegényebbeknek segített a szociális földprogrammal, amely keretében azok is megtanulhatnak földet művelni, akik eddig nem végeztek ilyen munkát – mondta Nagy István agrárminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
Szerző(k): Szász PéterA Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) Tisztes Munkát Mindenkinek címmel adott ki kiáltványt, hogy biztonságot és szociális védelmet kapjanak a munkavállalók és családjaik. A 11 pontos követeléslistán kérik a kormánytól, hogy indítsanak nemzeti bérfelzárkóztatási programot, legyen foglalkoztatási adatbázis, dolgozzák ki a nyugdíjfelzárkóztatási rendszert, valamint a létminimumhoz igazított minimális kereset meghatározását is kérik többek között.
Szerző(k): Szabó DánielA kormány nem tartotta be ígéreteit, becsapta a szociális ágazatban dolgozókat, ezért a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) október 10-én folytatja a márciusban felfüggesztett országos sztrájkot - közölték a szakszervezetek pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaSzinte az összes borsodi település kap szociális tűzifa-támogatást a Belügyminisztériumtól, amely 5 milliárd forintot oszt szét erre a célra. A legszegényebb Tiszabőtől a gazdagabbnak mondható Hévízig és Tihanyig összesen 2358 településre jut a pénzből.
Szerző(k): Vég MártonKiürült a konyha a vakok intézetében, mivel a dolgozók a szánalmas fizetés miatt felmondtak, a szociális ágazat egészében megfigyelhető a vészterhes munkaerő-elvándorlás.
Szerző(k): Komócsin SándorCsak a szociális juttatások tartják szinten a lengyel családok jövedelmét, ezek nélkül a megugrott infláció miatt kevesebb marad a pénztárcájukban, mint tavaly.
Szerző(k): Barabás JúliaÚgy tűnik, elhalt a hatása a lengyel kormány bőkezű családtámogatásának, amelyet azzal a céllal adtak, hogy javítsanak a demográfiai helyzeten. A népességcsökkenés megállíthatatlannak látszik.
Szerző(k): Barabás Júlia