Ma éjfélig kérhetik az adózók a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), hogy postán juttassa el hozzájuk a személyi jövedelemadóról (szja) szóló adóbevallási tervezetet.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMárcius 15-e több szempontból is fontos a személyi jövedelemadózásban (szja), hiszen az idei lesz az első év, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkészíti majdnem minden magyar adózó helyett az szja bevallását, ami eddig az időpontig kérhető néhány kivétellel. Az így elkészült bevallási terveket március 15. után töltik fel az Ügyfélkapura.
Szerző(k): Papp ZsoltHamarosan érkeznek az szja-bevallási tervezetek, a magánszemélyeknek ezt ellenőrizni kell, és mindenkinek saját felelőssége, amit a végső bevallás majd tartalmaz - mondták egybehangzóan a szakértők az InfoRádió AdóInfo című műsorában.
Szerző(k): Domokos LászlóAz eddigi adatok alapján 300 ezren kérték, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) küldje meg adóbevallási tervezetüket. A postázást már csak bő két hétig lehet kérni sms-ben, a NAV honlapján vagy telefonon - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanNem kell külön kérni a személyijövelemadó-bevallás elkészítését, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkészíti mindazoknak, akik munkáltatótól szereztek jövedelmet tavaly - hívta fel a figyelmet Kis Péter András, a NAV adószakmai szóvivője az M1-en.
Szerző(k): Papp ZsoltAz egyéni vállalkozóknak és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek februárban kell benyújtaniuk 2016-ról szóló személyijövedelemadó-bevallásukat. A határidő február 27-én jár le, az elszámolás pedig – az eddig megszokottak szerint – a 16SZJA jelű bevallás benyújtásával teljesíthető.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanIdén már a NAV elkészíti az adózók többségének a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét. Ugyanakkor továbbra is kérhető az szja-elszámolás a munkahelyeken. Ha a munkáltató vállalja annak elkészítését, akkor ez a dokumentum megfelel a tavalyi jövedelmekről szóló szja-bevallásnak.
Szerző(k): EconomxAz idei személyi jövedelemadózásról szóló tájékoztató leveleket hétfőtől kézbesíti a posta, ebből mindenki tájékozódhat az idei újdonságokról, illetve arról, hogy milyen feltételek esetén nem tartozik a túlnyomó többséghez, akiknek már az adóhatóság készíti el a bevallását - mondta Tállai András.
Szerző(k): MTI