Dicsérte a kínai-magyar kapcsolatokat Szijjártó Péter, aki szerint a gazdaság előremenetelét külön kell választani a politikától. Szerinte Magyarország jó felé halad.
Szerző(k): EconomxAz év első öt hónapjában csak gázért 520 milliárd forintot fizettünk ki az oroszoknak. Ezzel abszolút csúcstartók vagyunk az Európai Unióban. Az orosz olajnak is nagy a keletje.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsMegszólalt az ukrajnai magyarokat ért támadásokról Szijjártó Péter. A templomgyújtogatás miatt ismét bekérették Ukrajna nagykövetét, a kényszersorzáson történtek miatt pedig kitiltottak Magyarországról három ukrán vezetőt.
Szerző(k): EconomxUkrajna teljes körű vizsgálatot indított a július 6-án elhunyt Sebestyén József halála ügyében. Az eljárást a legfelsőbb szinten, Zelenszkij hivatalában koordinálják.
Szerző(k): G. É.Szijjártó Péter jelentette be, hogy az ukrajnai kényszersorozások, és az ott elszenvedett bántalmazások felelőseit szankciós listára teteti a magyar kormány. A külügyminiszter szerint az embervadászat tényét az Európa Tanács is igazolta.
Szerző(k): EconomxAz előírthoz képest majdnem másfél hónapos csúszással, július közepén tették közzé a kormánytagok tavalyi adóbevallásait, amelyek szerint Orbán Viktor jövedelme messze elmarad Rogán Antal és Lázár János több százmilliós bevételeitől.
Szerző(k): T. E.Csütörtökön bizalmatlansági szavazást tartanak Ursula von der Leyen ellen az úgynevezett Pfizer-gate miatt. Az Economx gyorstalpalójával felzárkózhat az ügyben: elmagyarázzuk, hogyan jutott ide az elnök, mi kell ahhoz, hogy leváltsák, mikor volt utoljára példa hasonlóra, és hogy mi a magyar kormány álláspontja az ügyben.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaSzijjártó Péter elárulta, hogy az Egyesült Államok olyan szankciókat oldott fel, amelyeket még a Biden-kormány idején vetettek ki. A tárcavezető szerint a lépés Donald Trump elnökségének köszönhető, aki barátként tekint Magyarországra.
Szerző(k): K. P.