Alig ért véget Lengyelországban a kormányválság, amit a koalíciós pártok vezetőinek civakodása okozott, máris jöhet az újabb hatalmi összecsapás ezúttal Andrzej Duda államfő és a kormány, ezen belül Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök-helyettes között.
Szerző(k): Barabás JúliaElső nyilvános kibocsátás után a New York-i Értéktőzsdére menne a Tesla kínai versenytársa. Az Xpeng Motors annak ellenére lépne az amerikai tőzsdére, hogy az amerikai törvényhozás komoly lépésekre készül az ott jegyzett kínai cégek ellen.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz amerikai Szenátus által most elfogadott törvény jelentősen szigorítaná az amerikai tőzsdékre bevezetett külföldi vállalatok kötelezettségeit. A lépés egyértelműen a kínai cégek ellen irányul, s olyanokat is érint, mint a Baidu, vagy az Alibaba. A szenátorok szerint túl sok a csaló kínai szereplő.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz ellenzéki többségű francia szenátus elutasította hétfőn a koronavírus-járvány miatt kihirdetett kijárási korlátozásokat május 11-től fokozatosan felváltó óvintézkedésekről szóló francia kormányjavaslatot - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz amerikai szenátus elfogadta kedden a 484 milliárd dolláros pénzügyi csomagtervet, amely révén segítséget kapnak a többi között a kisvállalkozások és a kórházak a koronavírus-járvány okozta nehézségek leküzdéséhez - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielElfogadta az amerikai szenátus az új típusú koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk enyhítését célzó, kétezer milliárd dollár értékű gazdaságélénkítő csomagtervet helyi idő szerint szerda éjszaka, amely így pénteken majd a képviselőház elé kerül.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Egyesült Államokban megszületett a megállapodás a törvényhozókkal a gazdasági csomagtervről, amely az új típusú koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági nehézségekre nyújt pénzügyi segítséget - jelentette be helyi idő szerint szerda hajnalban Washingtonban Eric Ueland, a Fehér Ház jogi igazgatója. A szenátus már szerdán szavazhat a kétezer milliárd dollárt megmozgató törvényjavaslatról.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy nappal az amerikai képviselőház jóváhagyása után 96:1 arányban a szenátus is megszavazta a 8,3 milliárd dollárt a koronavírus elleni harcra.
Szerző(k): Szepesi Anita