A környezeti kármentesítést jelentősen megkönnyítő és olcsóbbá tevő technológiát fejleszt a Geohidroterv Kft. és a TAM-BAU Kft., a konzorcium a két évig tartó munkálatokra közel 380 millió forint uniós támogatást kapott - közölték a cégek.
Szerző(k): MTIA szálló por magas koncentrációja miatt Nyíregyházán veszélyes, négy másik településen - Kazincbarcikán, Sajószentpéteren, Miskolcon és Debrecenben - egészségtelen a levegő minősége.
Szerző(k): MTITermészetes, szerves eredetű a Tisza felszínén foltokban úszó és a parton kirakódó hab, valamint a víz helyenkénti barnás elszíneződése Záhony térségében - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap.
Szerző(k): MTI-EcoA BP olajipari óriás által elkészített végső számla szerint 61,6 milliárd dollárba került a cégnek a Mexikói-öbölben 2010-ben bekövetkezett olajszennyezés és következményeinek felszámolása. A BP most először közölt mindenre kiterjedő összegző adatot.
Szerző(k): MTIA Mátrai Erőmű évi 6,4 millió tonna széndioxid-kibocsátással a 27. helyen szerepel a Európai Unió legszennyezőbb széntüzelésű erőműveinek listáján, amelyet négy környezetvédelmi szervezet készített.
Szerző(k): MTI-EcoElkészült az első elemzés az Európai Unió szénerőműveinek határokon átnyúló egészségügyi hatásairól. A 257 szénerőművet vizsgáló jelentésben a magyarországi Mátrai Erőmű a 27. helyen szerepel a legszennyezőbb szénerőművek listáján - állatja a WWF.
Szerző(k): EconomxMinden sportolónak és turistának meg kell gondolnia, megéri-e az életét kockáztatni azzal, hogy részt vesz a riói olimpián - írja a Reuters kezébe került, rémisztő információkat tartalmazó tanulmányokra hivatkozva a brazzil.com hírportál. Eközben az olimpiai metrón még falaznak.
Szerző(k): Komócsin Sándorkötelező lesz azoknak a fúrt kutaknak a hivatalos bejelentése és laboratóriumi vizsgálata, amelyek vizét meg is isszák. A június 15-én életbe lépő kormányrendelet alapján számos paramétert kell vizsgálni - írja a Laboratorium.hu
Szerző(k): Economx