Célzott ellenőrzéseket hajtottak végre a fővárosi kormányhivatal közlekedéshatósági szakemberei az engedély nélkül végzett, magukat reptéri transzfer szolgáltatásként hirdető személyszállítók kiszűrése érdekében. A kormányhivatal összesen 2,2 millió forint közigazgatási bírságot szabott ki, és két személygépkocsi rendszámát vonta be.
Szerző(k): InforádióImmár az Európai Bíróság is vizsgálja az Ubert, hogy vajon sért-e uniós törvényt a működésével. De nemcsak Európában, hanem Afrikában és Ázsiában is van gondja bőven a cégnek.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanSzünetelteti sofőrös bérautó-szolgáltatását az egyik személyszállító cég, a Car4You, amelyet a piacon az Uber autómegosztó szolgáltatás egyik szellemi utódjának tekintettek - írja keddi számában a Magyar Idők.
Szerző(k): MTI-EcoAz év végéig már nem áll fel az április óta működő nemzeti kukaholding számlázási rendszere, ezért tovább halmozódhat az emberek tartozása a szemétszállításért. Budapesten még nincs gond, de lesz.
Szerző(k): EconomxA Google is beszáll a megosztás alapú taxizásba, mely saját szolgáltatásával Kaliforniában már közvetlen versenyre kelne a piacot uraló Uberrel. Az új szolgáltatás jobban hasonlítana a klasszikus \"sharing economy\" koncepcióra, mint az Uber modellje - írja a Portfolio.hu.
Szerző(k): portfolio.hu2016. augusztus 19-től már Budapesten is elérhető lesz a Taxify, a nemzetközi taxiszolgáltatás.
Szerző(k): EconomxSzázmillió forint értékben vonatjegyek gyártására hirdetett pályázatot a MÁV - írja a Magyar Idők csütörtöki számában.
Szerző(k): MTI-EcoA BKK-s ellenőrök a Szigeten dolgozó taxisok 72 százalékánál találtak problémát.
Szerző(k): MTI, Economx