A rendszerkritikus közgazdász, a regnáló kormány volt pénzügyminisztere lett Costa Rica elnöke - írta meg az MTI a Reutersre hivatkozva.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz emberek jellemzően magasabbnak érzik az árak emelkedését a boltokban, mint amilyen infláció a hivatalos statisztikákban szerepel. Most Magyarországon is rendkívüli mértékben elszabadultak az árak, de a Pulzus Kutató friss felmérése szerint ez meg sem közelíti azt, amit az emberek a saját bőrükön tapasztalnak. A nyugdíjasok különösen rossz helyzetben vannak a saját bevallásuk szerint.
Szerző(k): Szász PéterAz ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) szerint ha az ukrajnai konfliktus nem szűnik meg hamarosan, az ország lakosságának 90 százaléka szegénységbe kerülhet. "Az egész országban azt látjuk, hogy az emberek elvesztették megélhetésüket" - mondta Achim Steiner, az UNDP ügyvezetője az Al Jazeerának a jelenleg zajló dohai fórum alkalmával.
Szerző(k): Molnár CsabaAz ENSZ számításai szerint másodpercenként egy gyermek válik Ukrajnában háborús menekültté. Az orosz invázió kezdete óta már több mint 3 millióan menekültek el az országból, ennek a fele gyerek. Az EU tagállamok felé elvárás, hogy Gyermekgarancia gyakorlati alkalmazására kitalált nemzeti akciótervek figyelembe vegyék az ukrán menekültválság hatását is - írja a Euronews. Egy uniós program a társadalmilag kirekesztetett vagy szegénységben élő gyerekek lehetőségein akar javítani. Az EU ad rá forrásokat, de a tagállamoknak kellett kidolgozni a nemzeti cselekvési terveket, hogy bemutassák, hogyan akarják ezeket a magasztos célokat átültetni a gyakorlatba.
Szerző(k): Molnár CsabaAz ukrajnai vállalkozások fele teljesen leállt, a boltokat kifosztották. Az ország gazdasága legalább 10, de akár 25 százalékkal is zsugorodhat, ha a fegyveres konfliktusok még hónapokig elhúzódnak. Tíz ukrán lakosból akár 9-et szegénység veszélyeztet, ezért a világszervezetek rohamtempóban segítenek az országon, hogy elkerüljék a legrosszabb forgatókönyvet.
Szerző(k): Tér DiánaA háború után élelmiszerhiány, nyomor és rettenetes életszínvonal-csökkenés várható Ukrajnában, sok millió ukránnak sosem lesz már olyan élete, mint a háború előtt - mondta az RTL-nek Ungváry Krisztián történész. Arra is emlékeztetett, hogy most a szomszédban látott pokol hosszú éveken át zajlott Szíriában és más országokban is, nem véletlenül menekültek el milliók előle.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Alkotmánybíróság (Ab) szerint nem jelent alkotmányos kérdést, hogy a szociális ellátások és számos kedvezmény alapjául szolgáló öregségi nyugdíjminimum összege a létminimumot sem biztosítja.
Szerző(k): Domokos LászlóA közfelfogással ellentétes eredményt mutatnak a tudományos kutatások a szegénység kezelésénél. A szociális támogatások nem feneketlen kútba hajított pénzek, hanem hasznos segítséget nyújtanak.
Szerző(k): Komócsin Sándor