Öt évre eltiltotta a francia bíróság a radikális nézeteiről ismert Marine Le Pent a közügyektől, ennek következtében a 2027-es elnökválasztáson sem indulhat. Helyette valószínűleg Jordan Bardellát, a Nemzeti Tömörülés pártelnökét indítják majd, ám ez jelentős stratégiaváltással járó döntés lenne. Le Pen elítélése miatt még a Kreml is sajnálkozott, a „demokratikus normák megsértése” miatt.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennMarcin Romanowski bár Magyarországra szökött, és kapott politikai menedékjogot, továbbra is igyekszik befolyásolni a lengyel politikát. Az elmúlt napokban kérdésekkel bombázta Donald Tusk miniszterelnököt. Az európai elfogatóparancs ellenére is úgy gondolja: a jelenlegi lengyel kormányt el kell távolítani.
Szerző(k): L. K.A tankerület maga peres eljárásban kívánja visszaszerezni a pénzt, amit most a tanáro kvisszakaptak.
Szerző(k): Z. B.Helybenhagyták Truong My Lan ingatlanmágnás halálos ítéletét kedden Vietnam legnagyobb csalási ügyében.
Szerző(k): Hercsel AdélMarine Le Pent sikkasztási ügyben hallgatták meg. Az Európai Unió tagállamait vezető politikusok csúcstalálkozón egyeztettek. Az ukrán elnök pedig bemutatta ötpontos győzelmi tervét. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennMinősített sikkasztások miatt emelt vádat a győri járási ügyészség egy nővel szemben.
Szerző(k): Kiffer AnnaVádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség azzal a 40 éves férfival szemben, aki műtrágyakereskedő tevékenysége során több mint 5 milliárd forintos kárt okozott ügyfeleinek.
Szerző(k): Z. B.A bíróság öt hónappal azután döntött így, hogy Sam Bankman-Fried-et, az FTX alapítóját börtönbüntetésre ítélték.
Szerző(k): Zádori Bence