Közel 200 magyar vett részt a Törökországot és Szíriát ért 7,8-as erősségű földrengést követő mentésekben, hogy túlélők után kutassanak. Az elmúlt hét mind szellemileg, mind fizikailag emberfeletti megpróbáltatások elé állította a kutató mentőket. Az ATV utazó riportere Novák András a Baptista Mentőszolgálat csapatával utazott ki a földrengés által leginkább sújtott területekre, hogy testközelből tudósítson a helyszínről.
Szerző(k): Gáll CsongorAz EP-képviselő adatokat kért ki a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól, hogy a magyar állam milyen egészségügyi eszközökkel támogatta a Ukrajnát a háború kitörése után. A válaszokból Ujhelyi István szerint kiderült, hogy a legjelentősebb segélyszállítmányok nem a magyar állam felajánlásai, hanem a magyarországi raktárakban tárolt uniós eszközök átadása volt.
Szerző(k): EconomxAz Európai Unió kedden elküldi az első 3 milliárd eurós segélyrészletet Ukrajnának. Ez az első kifizetés abból a 18 milliárd euróból, amelyet a gazdasági és politikai egyesülés tavaly decemberben ígért Kijevnek.
Szerző(k): Horváth TiborA Patriot amerikai légvédelmi rakétarendszerek hamarosan megérkeznek Ukrajnába, átadásuk előkészítése már megkezdődött - jelentette be Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerdai online sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): EconomxLengyelország engedett a nyomásnak, hogy visszavonta vétóját azzal a többszintű csomaggal szemben, amelynek része a multinacionális vállalatok számára előírt minimális társasági-adókulcs és 18 milliárd eurós ukrajnai segély. Ezzel lényegében szabaddá vált az út Magyarországnak az uniós pénzek folyósítása felé.
Szerző(k): Horváth TiborA szeizmikus tevékenység és a klímaváltozás mellett nagy szerepet játszott a hétvégi olaszországi földcsuszamlásokban a rengeteg illegálisan felhúzott épület és az ezt megelőző erdőirtás is. A Giorgia Meloni vezette kormány kezdetnek kétmillió eurós segéllyel járul hozzá a helyreállítási munkálatokhoz.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennSzerbiában öt éve próbálják eléri az adományozással foglalkozó szervezetek, hogy eltöröljék az adományokat terhelő adókat, ám eddig nem jártak sikerrel, miközben az adományozási kedv erős.
Szerző(k): Komócsin SándorHiába igyekszik a német kormány újabb költéssel megsegíteni a társadalmat, az első reakciók szerint ez is kevés lesz ellensúlyozni az energiaárak emelkedését.
Szerző(k): Rácz GergőA forintban számolva több mint 312 milliárdos csomagban katonai felszereléek és fegyverek vannak.
Szerző(k): Csernátony Csaba