Magyar onkológusok is részt vettek abban a klinikai kutatásban, amit egy évtizeden keresztül végeztek európai orvosok. A tűzdeléses brachyterápiát hasonlították össze a teljesemlő-besugárzással. Az eljárás biztonságosnak és hatékonynak bizonyult, és most a The Lancet Onkologyban is tanulmány jelent meg róla.
Szerző(k): Koncsek RitaTizenkétszer több forrás érkezhet a hazai egészségügybe mint a korábbi ciklusban, jelentette be Ujhelyi István európai parlamenti képviselő. Példaként említi, hogy 200 millió euró áll rendelkezésre a rákellenes programokra, valamint 20 millió euró a mentális betegségekkel összefüggő megelőző munkára. De szerepel a tervezetben egy közel 400 millió forintos tétel is, amit működési költségre igényelhetnek például egészségügyi szakmai szervezetek.
Szerző(k): Koncsek RitaTíz év alatt 47 százalékról 39 százalékra csökkent a szűrővizsgálatokon való részvétel Magyarországon. Az Európai Bizottság több tízezer euró vissza nem térítendő támogatást biztosít a tagállamoknak a digitális egészségügy fejlesztésére. Szakemberek szerint már húsz év sem kell ahhoz, hogy az egészségügy szinte teljesen digitalizált legyen.
Szerző(k): Koncsek RitaAz a generáció, amelyiknek legfontosabb lenne az évenkénti szűrés, még mindig túl szemérmes, és csak panasz esetén látogatja meg szakorvosát, amikor már túl késő – fogalmazott dr. Lacó László sebész-urológus, a győri Petz-kórház adjunktusa, aki szerint az évenkénti, férfispecifikus szűrővizsgálat már 45 éves kor fölött ajánlott.
Szerző(k): Gecsei ÁdámA héten az Országgyűlésben elfogadták azt a törvényt, ami szerint 2023. februárjától a gyógynövényes hevítőrudak is zárjegyes termékek lesznek és csak dohányboltban lehet ezeket megvenni. Jövőre több változás is jön a dohányosok számára, akár háromezer forint is lehet egy doboz cigi, valamint a dohányboltok polcain is változást tapasztalhatnak a dohányzók.
Szerző(k): Koncsek RitaPalliatív kezelést kap a legendás brazil labdarúgó, a 82 éves Pelé mert szervezete már nem reagál a kemoterápiás gyógyszerekre - írja az Euronews.
Szerző(k): EconomxMár kísérleteznek egy olyan vakcinával, ami megelőzheti az emlőrák kialakulását. A most kifejlesztett hatóanyag arra stimulálja a T-sejteket, hogy levadásszák a testben lévő maradék ráksejteket, és elpusztítsák azokat.
Szerző(k): Koncsek RitaMegjelent a Magyar Nemzeti Bank Versenyképességi jelentése, amiben az egészségügy is kiemelt szerepet kapott. A GDP arányos egészségügyi kiadásaink az Európai Unióban a harmadik legalacsonyabbak. Az összefoglalóban kitérnek arra is, már minden negyedik magyar túlsúlyos, a rákstatisztikák pedig hiába javultak még mindig elsők vagyunk a rákhalálozásban. Sokat költünk saját zsebből és gyógyszerszedésben is dobogósok vagyunk.
Szerző(k): Koncsek RitaAz Európai Bizottság rendelete szerint jövő év október 23-tól nem lehet ízesített hevített dohányterméket forgalomba hozni az Európai Unió területén. Egy nyáron megjelent bizottsági jelentés szerint a hevített dohánytermékek értékesítési volumene több mint öt tagállamban 10 százalékkal emelkedett.
Szerző(k): Koncsek Rita