Az uniós országok körében összességében csökkent 2010 és 2020 között az alkoholos italok fogyasztása, azonban még mindig vannak térségek, ahol kimagaslóan magas a fogyasztók száma.
Szerző(k): Kiffer AnnaA kínai biotechnológiai vállalat újraindítja a vizsgálatban részt vevő betegek toborzását az átmeneti leállást követően.
Szerző(k): Balatoni LillaAz ultrafeldogozott élelmiszerek magas kockázatot jelentenek az egészsésgünkre, amellett, hogy sokszor elenyésző a tápértékük. Egyes szakértők a dohánytermékenél alkalmazott, figyelemfelkeltő üzenetekkel és az ilyen típusú ételek reklámozásának betiltásával érnének el javulást.
Szerző(k): Kiffer AnnaAz új kezelés segítségével új terápiás lehetőségek nyílhatnak meg olyan daganatok kezelésére, amelyek jelenleg még nem gyógyíthatóak.
Szerző(k): Vermes ÁdámVidám személyiségének és annak köszönhetően, hogy nem félt ellentmondásos témákat felvállalni, Morgan Spurlock gyorsan a dokumentumfilmes tér aranykorának egyik főszereplőjévé vált a kétezres évek elején.
Szerző(k): Horváth TiborA rák már nem az idősek betegsége, egyre több fiatal marad ki miatta az egyetemekről, munkából vagy nem tud, nem mer családot alapítani. Eközben az orvosok nem vizsgálják ki őket daganatos beteség gyanújával fiatal életkoruk miatt. Mire kimutatják a bajt, sokszor az már késő.
Szerző(k): L. K.A ragasztó molekulák segíthetnek a betegség kezelésében.
Szerző(k): K. O.A brit király rákdiagnózisának bejelentése sokakat sokkolt Nagy-Britanniában és szerte a világon. Pláne azok után, hogy néhány korábbi kisebb és ártalmatlanabb sportbalesetet és a porckorongsérvet leszámítva még a Covid sem tudta maga alá gyűrni a 75 éves uralkodót.
Szerző(k): Hercsel Adél