Csütörtökön már kora délelőtt az újságírók elé áll Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsMódosították a Magyar Közlönyben a hivatalos kormányrendelet, ami szerint rezsicsökkentést vezet be a kormány május 1-től a veszélyhelyzet ideje alatt az egyetemes szolgáltatásra jogosultak számára.
Szerző(k): Varga CsengeEgy felmérés alapján a lakosság kétharmadának nem lettek a vártnál magasabbak a rezsiköltségei, azon belül is a válaszadók 9 százalékának az előzetes várakozásokhoz képest még alacsonyabbak is lettek az energiaszámlái.
Szerző(k): Eisenkrammer Nóra500 milliárd forint felletti összeg lett a márciusi államháztartási hiány, az első negyedévben pedig már több mint 2000 milliárd, ezzel sikerült elérni az éves előirányzat bő 60 százalékát. Kérdés, hogy mi történik az év hátralévő részében.
Szerző(k): Fellegi TamásJövő hónaptól sem változik a lakossági rezsicsökkentés tarifarendszere, azaz marad a 752 forintos gázár és a 70 forintos áramár az átlagfogyasztás felett – jelentette be a mai kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Szerző(k): Horváth TiborA földgáz után április elsejétől már az áramot is fixált áron kapják egyes állami, önkormányzati és egyházi intézmények, alapítványi egyetemek – közölte az Energiaügyi Minisztérium szombaton.
Szerző(k): EconomxAz Országgyűlés elfogadta a 2023-as rezsivédelmi költségvetés módosítását: bővítették a rezsivédelemre szánt összeget. Az alap így garantálja, hogy az átlagfogyasztásig 2023-ban is biztosítottak legyenek a rezsicsökkentett árak.
Szerző(k): Varga CsengeA más ellátásra nem jogosult gyermekek étkeztetési díjtámogatásának, valamint a nyugdíjasok rezsiköltség-támogatásának bevezetéséről döntött Nyíregyháza közgyűlése csütörtöki ülésén.
Szerző(k): Varga Csenge