Módosította a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a jegyautomaták szoftverét, így már nem vásárolható azokban jegy a 100E repülőtéri buszra és a jövő héttől a koronavírus-járvány miatt nem közlekedő hajókra. A két lehetőség kiiktatása 2,8 millió forintba került.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér utasforgalma több mint 80 százalékkal maradt el júliusban az egy évvel korábbitól, ugyanakkor az előző hónaphoz viszonyítva már háromszor annyian repültek - írj az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaJúnius 18-án, reggel 8 és este 19 óra között a Budapest Airport karbantartás miatt lezárja a repülőtér 1. futópályáját - írja a cég a Facebookon.
Szerző(k): Szász PéterA Lufthansa nem kér az állami segítségből, ha cserébe fel kellene adnia jogait két legfontosabb bázisán, Franfkfurtban és Münchenben. Élesedik az ellentét Brüsszel és Berlin között.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA magyar hotelekben napról napra nő a visszamondások száma. Egymilliárd forintos vis maior keretet hozott létre a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítésére - mondta Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója a Világgazdaságnak.
Szerző(k): Domokos LászlóA Wizz Air megszünteti Debrecen-Milánó járatát 2020 március 16-ával - jelentette be pénteken a diszkont légitársaság.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTöbb mint kétszázhúsz repülőjáratot kellett törölni hétfőn Amszterdam Schipol nemzetközi repülőterén. Az Európa-szerte viharos időjárás miatt ezernél is több háztatás maradt áram nélkül Belgiumban.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTöbb Budapestet érintő repülőjáratot kellett törölni hétfőn az Európa-szerte viharos időjárás miatt - közölte a Budapest Airport Zrt. vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna