Akár tízmillió forintba is kerülhet egy átlagos, 70 fős esküvő, derült ki a legfrissebb iparági kutatásból. Az Economx által megkérdezett szakértő szerint bár az összeg ijesztő lehet, a párokat mégsem éri készületlenül a drágulás.
Szerző(k): Gáll CsongorA turizmusban, a vendéglátásban és a gyermekprogramok szervezésében érdekelt övezetek a Balaton környékén már kezdik felfedezni maguknak a halloweeni időszakot.
Szerző(k): EconomxJó évre számíthat a magyar és az európai turizmus. A járvány lecsengésével ismét előtérbe kerültek a személyes találkozók az üzleti szférában.
Szerző(k): Zádori Bence420 ezer látogatója volt az idei Sziget Fesztiválnak, 30 ezerrel kevesebb mint tavaly. Kádár Tamás főszervező szerint azonban nincs ok a panaszra.
Szerző(k): Zádori BenceHarmincnégyezer pirotechnikai effekt, fényjáték és több száz drón lesz a tűzijátékon, augusztus 20-án.
Szerző(k): EconomxNegyedik alkalommal rendezi meg fiatal mérnököknek szóló programját a Duna Group, mely idén az InfraBim digitális modellezést helyezi fókuszba.
Szerző(k): Zádori BenceA jelenlegi elnök 60 napos rendkívüli állapotot hirdetett a merénylet után és országszerte mozgósították a fegyveres erőket. Eddig hat embert tartóztattak le a bűncselekménnyel összefüggésben
Szerző(k): EconomxA vízi mentők eredményesen tudtak segíteni.
Szerző(k): Sánta AndrásSok mindenre fel lehet készülni az esküvők biztosításakor, a bérelt szmoking bor- és pörköltfoltjaira, a fotós összetört kamerájára, vagy épp a magukat túlvállaló idősebb családtagokra.
Szerző(k): Drávucz Péter