Az idei esemény új hallgatói körrel bővült: a Szíjj László tulajdonába tartozó Duna Csoport vízépítőmérnök, építőmérnök, térinformatikai, geoéta és programozó szakos hallgatókat is meghívott – írják közleményükben. Kiemelik, a rendezvény célja a diákok szakmai ismereteinek bővítése, miközben közösséget építenek.
A szervezőcsapat új céljai között szerepel továbbá az is, hogy a tervek szerint januártól szabadon választható tantárgy lesz az InfraBIM a hallgatók számára, melyet több, építéstudományi területen képzést folytató egyetemen is elindítanak a lehetőségek szerint.
A programra idén hat egyetemről negyven hallgató érkezett. Az InfraBIM témáját az elméleti ismereteken túl gyakorlati bemutatókkal teszik látványossá, nagy hangsúlyt fektetve a hightech gépek és a technológiák adta infrastrukturális fejlesztésekre. A résztvevők betekintést nyernek továbbá a soproni M85-ös alagút építkezésére, valamint az M44 autópálya építésébe is.
Nagyban megy a kavarás a téti keverőtelepen
A 83-as út fejlesztését kiszolgáló keverőtelepen a tavalyi 125 ezer tonna után idén 110 ezer tonna lehet a termelés. Az idei év legnagyobb kihívásai az energiaárak növekedése és a beszerzés nehézségei. Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Örömtánc a Vatikánban: Leó pápa visszaállította a konklávé bónuszát, amelyet Ferenc pápa eltörölt

Már a Fideszben is feltűnt, hogy több mint hatszáz napja futnak Magyar Péter után

Durva az ára, mégis viszik ezt a népszerű magyar gyümölcsöt

Orbán komoly csapdát állított, jöhet a B terv

Népszerű állampapír vált alacsonyabb kamatra

Ha társasházban lakik, most jól figyeljen: ezt Ön sem fogja megúszni

Erre senki nem számított: jön a sokkoló nyugdíjkorhatár egy európai országban

Merőben új lehetőségeket kínál az államkincstár

Kezdhetünk aggódni? Kína szép csendben világelső lett ebben az energetikai szektorban
