Az Európai Bizottság elküldte konkrét javaslatait a lengyel kormánynak az igazságügyi reformmal kapcsolatban, amely a testület szerint jelenlegi formájában súlyosan veszélyezteti a jogállamiságot Lengyelországban - jelentette be Frans Timmermans első alelnök. A lengyeleknek most egy hónapjuk van, de ez alatt az idő alatt, ha tovább haladnak a jelenlegi úton akár a 7. cikkely aktiválását is kivívhatják maguknak.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA lengyelországi kormánypárt elnökhelyettese szerint az igazságügyi reform elleni tüntetések célja, hogy muszlim bevándorlókat telepítsenek be az országba. Az akciókban olyan szervezetek vesznek részt, amelyek megkérdőjelezik a független nemzetállamok létjogosultságát.
Szerző(k): Barabás JúliaAndrzej Duda lengyel elnöknek nem csak a két, az igazságügy átalakítását érintő törvényt, hanem a harmadikat, a bíróságok szervezetéről szóló törvényt is meg kellene vétóznia - így reagáltak az elnök hétfő délelőtti bejelentésére a legnagyobb ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) politikusai.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaSzombattól hat hónapon át Észtország tölti be az Európai Unió soros elnökségét, a balti állam Máltától vette át, majd januárban Bulgáriának adja tovább a tisztséget - tudósít az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyGyökeresen megreformálná a Nestlét a vállalat egyik legnagyobb tulajdonosa – írja a Világgazdaság.
Szerző(k): Kovács BertoldDonald Trump amerikai elnök egy televíziós interjúban úgy vélte, hogy kicsi az esélye az egészségbiztosítási törvény jövő hétre tervezett elfogadásának.
Szerző(k): Domokos LászlóRekordalacsony részvétel mellett Emmanuel Macron elnök pártja, A Köztársaság lendületben (LREM) végzett az élen a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában - ismertette az Ipsos közvélemény-kutató intézet becslésén alapuló exit poll eredményét vasárnap este a France 2 közszolgálati televízió.
Szerző(k): Szepesi AnitaA francia kormány hat nagy szociális reformot tervez beindítani a következő másfél évben a munkanélküliség csökkentésére. A szociális modell megújításáról kedden bemutatott munkaprogramot a szociális partnerek többsége pozitívan fogadta, alig öt nappal a francia nemzetgyűlési választások első fordulója előtt.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna