Idén nyáron nagy bárprojektet indít a Heineken a sör-és pubkultúra fellegvárában, amelynek jegyében egyfelől új kocsmák nyílnak, másfelől pedig már meglévő italmérések újulnak meg.
Szerző(k): Hercsel AdélA madárinfluenza rendkívül fertőző törzse idén kilenc amerikai szövetségi állam három tucatnyi állományában terjedt el a tejelő szarvasmarhák között.
Szerző(k): Horváth TiborAz irodákat egyre inkább az ott dolgozók igényei szerint kell kialakítani, a jövő pedig a vegyes funkciójú épületeké. Az irodaépítési láz Budapesten már a múlté.
Szerző(k): Horváth TiborA Belvárosi Orvosi Centrum infektológus szakorvosa szerint a kérdés az, hogy tud-e tenni az emberiség azért, hogy ne a koronavírushoz hasonló mértékű legyen.
Szerző(k): Zádori BenceBeérni látszik a gazdaságélénkítést célzó kínai kormányzati politika: a frissen publikált statisztikai jelentések szerint Kína gazdasága 5,3 százalékkal növekedett az első negyedévben.
Szerző(k): H. A.A mellékelt ábra szerint a Disney milliárdokat költ vidámparkjai megújítására, hogy azok többek között új látványosságokkal bővülhessenek. A szórakoztatóipari konszern több mint 55 milliárd eurót tervez befektetni a következő tíz évben a Disneyland-ok fejlesztésébe.
Szerző(k): Hercsel Adél