Átadták hazánk első mobil hidrogén-töltőállomását csütörtökön Budapesten, a Linde Gáz Magyarország Zrt. telephelyén - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA múlt héten határozott a kormány arról, hogy Palkovics László, a kínai Fudan Egyetem budapesti megvalósításáért felelős - néhány nappal korábban kinevezett - kormánybiztosa kössön stratégiai megállapodást a magyar kormány nevében a Fudan Egyetemmel. A Palkovics László, aki az innovációs tárcát is vezeti, ma aláírta a stratégiai együttműködési megállapodást.
Szerző(k): Domokos ErikaMegkezdődik a Budapestet elkerülő teherforgalmi vasútvonal előkészítése - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MTI-nek.
Szerző(k): Domokos LászlóNem volt semmi probléma, de nem arra a munkára jelentkezett, amire alkalmazták volna - ezzel magyarázta a kurtán-furcsán, egy és ugyanazon a napon kezdődő és végződő akkumulátorügyi főtisztviselői kalandját a január közepén leváltott államtitkár. De továbbra is marad a házon belül.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz innovációs és technológiai miniszter az elmúlt évek sikerágazatának nevezte az építőipart, és modernizációs 12 pontot ígért a szektornak - közölte a hírt az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA volt energiaügyi államtitkár valójában egy napig se lehetett akkumulátorügyi főtisztviselő.
Szerző(k): Szabó M. IstvánHárom újabb intézmény, a Budapesti Gazdasági Egyetem, az Óbudai Egyetem és a Nyíregyházi Egyetem is alapítványi fenntartásba kerülhet - erről Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszélt az RTL Híradónak
Szerző(k): Szepesi AnitaSzeptembertől új, három pillérre épülő finanszírozási struktúrát vezet be a kormány a magyar felsőoktatásban, amely figyelembe veszi a felsőoktatási tevékenység különbségeit - mondta az innovációs és technológiai miniszter egy CT-átadáson hétfőn Üllőn.
Szerző(k): K. Kiss Gergely