A Paks II. Zrt., az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) és a Roszatom sajtóosztálya is egyszerre adta ki kedden délután a hírt, miszerint június 30-án az illetékes benyújtotta a Paks II. létesítésiengedély- kérelmét. 12 hónap van az elbírálásra: óra indul.
Szerző(k): Szabó M. IstvánNoha tegnap, amikor az orosz hírügynükségi jelentésből kiderülthogy a Roszatomnak van magyarországi, koronavírussal fertőzött szakembere, kiderült az is, hogy az illetőnek nincs köze Pakshoz, mostanra változott a helyzet. Az atomerőműben dolgozók közül mégis adott valaki pozitív mintát.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Reuters közlése szerint az orosz állami atomenergetikai óriásvállalat beismerte négy dolgozója koronavírusos megbetegedését. A hírügynükség úgy tudja, hogy az egyikük "egy magyarországi eset".
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz atomerőmű építési problémák egyik állatorvosi lovaként ismert finn Olkiluoto 3 reaktorral megintcsak az történt, mint a korábbi években oly sokszor: hivatalosan is be kellett jelenteni, hogy ismét el kell tolni az indítás tervezett időpontját. Finnország ötödik reaktoránál ez összesen már 12 évnyi csúszást halmozott fel. De még mindig nem biztos, hogy 2021-ben indítható a rendszer.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA nyakatekert magyarázatokból és konkrét vállalások maszatolásából eddig sem volt hiány, de az új magyar atomerőmű engedélyezésével kapcsolatban Süli János most szintet lépett. Legalább is erről írt a Népszava.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz oroszok októberben átadták a magyar projektcégnek a Paks II. megépítésének műszaki tervdokumentációját, vélhetően ezt fizette ki a kormány novemberben úgy hogy a cégben, papíron tökeemelést végzett.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA litván kormány az EU-hoz fordult segítségért a határától ugrásnyira lévő fehérorosz atomerőmű ügyében, amely nem felel meg a nemzetközi biztonsági előírásoknak.
Szerző(k): Barabás JúliaA Parlament gazdasági bizottsága előtti meghallgatása során, mintegy mellékesen említette meg a paksi beruházásért felelős tárca nélküli miniszter, hogy az eddigi hivatalos állításokkal ellentétben, nem tarthatók a korábbi határidő-ígéretek - írta meg a Népszava.
Szerző(k): Szabó M. István