Egy friss felmérésből derült ki, hogy az idén már nem az energiaáraktól tartanak a legjobban a cégek.
Szerző(k): EconomxRecep Tayyip Erdogan török elnök novemberben kijelentette, hogy megpróbálja a lehető legnagyobb mértékben elősegíteni a ratifikációt. A magyar kormány jó ideje kevéssé életszerű kifogásokkal halogatja a ratifikációt.
Szerző(k): Horváth TiborEnergetikai tárgyú törvényjavaslatokat is tárgyalnak a honatyák, ahogy a hulladékgazdálkodásról is vitáznak.
Szerző(k): EconomxSzeretnék a vállalkozók napjává tenni december első pénteki napját.
Szerző(k): EconomxHáromnapos ülést tart a héten az Országgyűlés, amely kedden ismét tárgyalja az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényt, amelyet a köztársasági elnök a jogszabály júliusi elfogadása után normakontrollra küldött.
Szerző(k): EconomxBüntetést kapnak azok az állami iskolák, amelyek kevesebb hátrányos helyzetű gyereket vesznek fel, mint amennyit arányosan kellene. A szegregáció szankcionálását az Európai Unió várja el Magyarországtól.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA jegybanki tőkepótlására vonatkozó szabályozás megváltoztatásáról és a köznevelés területén alkalmazandó diszkriminációellenes intézkedésekről is tárgyal keddi ülésén az Országgyűlés.
Szerző(k): EconomxAz eredeti jogszabály, amelyet június közepén fogadott el az országgyűlés, november elsejétől lépett volna életbe. Ezt most visszavonták és helyette újat alkotnak.
Szerző(k): EconomxKözigazgatási tárgyú és az állam működését érintő törvényjavaslatokat vitat meg kedden az Országgyűlés.
Szerző(k): Economx