A török parlament külügyi bizottsága csütörtökön vitatja meg a Svédország NATO-tagságát jóváhagyó törvényjavaslatot – derül ki a bizottság hivatalos napirendjéből. Recep Tayyip Erdogan elnök három héttel ezelőtt nyújtotta be a törvényjavaslatot a parlamentnek ratifikálásra, amit a NATO és Stockholm is üdvözölt – számolt be róla a Reuters.
Törökország kezdetben ellenvetéseket fogalmazott meg a svéd tagsággal kapcsolatban, mivel szerinte Svédország az általa terroristáknak tartott csoportokat bújtat. A törvényjavaslatot a parlament külügyi bizottságának kell jóváhagynia, mielőtt a teljes közgyűlés szavazhatna róla. A török elnök ezt követően írná alá a törvényt.
Miközben Ankara azt mondta, hogy többet vár Svédországtól a kurd fegyveresek elleni küzdelemben, Erdogan ebben a hónapban kijelentette, hogy megpróbálja a lehető legnagyobb mértékben elősegíteni a ratifikációt.
A NATO külügyminiszterei november 28-29-én Brüsszelben találkoznak.
A sokáig semleges Svédország és Finnország tavaly kérte felvételét a NATO-ba, hogy megerősítsék biztonságukat Oroszország ukrajnai inváziója után. Finnország tagságát áprilisban pecsételték meg, de Svédország pályázatát Törökország és Magyarország akadályozta.
A magyar kormány jó ideje kevéssé életszerű kifogásokkal halogatja a ratifikációt. Legutóbb egy 2019-es, iskolai tananyagként vetített svéd kisfilmre fogták a ratifikáció elhalasztását, mert abban a filmben arról volt szó, hogy Magyarországon 2010 óta folyamatosan romlik a demokrácia helyzete.
A svédek NATO csatlakozásának kérdése a nyár közepén nem várt helyen nyitott frontot: a Fidesz frakcióvezetője megorrolt Szijjártó Péter külügyminiszterre, és a tusnádfürdői szabadegyetemen üzent neki. „Én azt nem tartom jónak, hogy a külügyminiszter úr technikai kérdéssé minősítette a magyar Országgyűlés döntését” – mondta Kocsis Máté. A fideszes politikus azon akadt ki, hogy Szijjártó Péter a török döntés után az Országgyűlésre tolta a svéd NATO-csatlakozás felelősségét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)