oroszország

03.
10.
17:24

A Goldman Sachs is otthagyja Moszkvát

A Goldman Sachs Group csütörtökön közölte, hogy kivonul Oroszországból - az első nagy amerikai bank, amely az ukrajnai inváziót követően lépést tesz az ország elhagyására - írja a WSJ.

Szerző(k): Szabó Dániel
03.
10.
17:18
Hello McDonald's: kemény fenyegetés jött Dimitrij Medvegyevtől

Hello McDonald's: kemény fenyegetés jött Dimitrij Medvegyevtől

Kifakadt a szankciókra és az Oroszországot elhagyó cégekre a volt orosz miniszterelnök Dimitrij Medvegyev. A Facebookon arról ír, hogy ez egy politikai játszma, a cégek nehezen tudnak majd visszatérni az orosz piacra és az ország egyébként is önellátó.

Szerző(k): Szász Péter
03.
10.
17:05
A szankciók miatt Kína már beintett Oroszországnak több területen

A szankciók miatt Kína már beintett Oroszországnak több területen

Kína nem hajlandó repülőgép-alkatrészeket szállítani az orosz légitársaságoknak. Peking eddig nem állt be a nyugati, Moszkvát sújtó szankciók mögé, de egyre inkább úgy látszik, hogy bizonyos intézkedésekhez tartják magukat. A kínai nagy mobilgyártók például szintén nem szállítanak Oroszországba, bár ebben a rubelgyengülésének is szerepe lehet.

Szerző(k): Szabó Dániel
03.
10.
16:35

Oroszország hátat fordít az Európa Tanácsnak

Az 1949-ben megalakult, strasbourgi székhelyű, 47 tagú ET nyitva áll bármely olyan európai állam előtt, amely elfogadja a jogállamiság intézményét és garantálja állampolgárai számára az alapvető szabadság- és emberi jogokat. A tanács 1950-ben fogadta el az Emberi Jogok Európai Egyezményét, amelynek keretében létrejött az EJEB, az emberi jogok legfőbb bírói fóruma a kontinensen.

Szerző(k): Tér Diána
03.
10.
16:19

NATO-parancsnok a magyar haderőről: a felkészültség erősebb, mint valaha

Rob Bauer admirális, a NATO Katonai Bizottságának elnöke, Raimundo Rodrigez Roca vezérőrnagy, a NATO Szövetséges Erők Európai Főparancsnokságának törzsfőnök-helyettese, valamint Robert Hranj admirális, a horvát fegyveres erők vezérkari főnöke tekintette meg a Keleti Pajzs 2022 elnevezésű feladat egyes mozzanatait az ország több pontján szerdán.

Szerző(k): Tér Diána
03.
10.
16:08
NATO-parancsnok a magyar haderőről: a felkészültség erősebb, mint valaha

NATO-parancsnok a magyar haderőről: a felkészültség erősebb, mint valaha

A Magyar Honvédség felkészült arra, hogy megvédje az ország szuverenitását és annak határait, és ha a szükség úgy hozza, akkor NATO-szövetséges testvérei eljönnek és vállvetve harcolnak majd velük együtt" – jelentette ki Rob Bauer, a NATO Katonai Bizottságának elnöke.

Szerző(k): Tér Diána
03.
10.
15:54
Oroszország hátat fordít az Európa Tanácsnak: ezek lehetnek a következményei

Oroszország hátat fordít az Európa Tanácsnak: ezek lehetnek a következményei

Oroszország kilép az Európa Tanácsból (ET) - jelentette be csütörtökön az orosz külügyminisztérium.

Szerző(k): Tér Diána
03.
10.
15:44

Amerika 53 millió dollárt ad az ukrán menekülteknek

Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke csütörtöki varsói útján bejelentette, hogy kormánya az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségén (USAID) keresztül közel 53 millió dolláros (18,4 milliárd forint) új humanitárius támogatást nyújt az Ukrajnának - írja a Fehér Ház.

Szerző(k): Szász Péter
03.
10.
15:24
Noszogatják Bident, hogy engedje be az ellenséget a házba

Noszogatják Bident, hogy engedje be az ellenséget a házba

Az USA politikai elitjében sokan jó lehetőséget látnak az orosz olaj világpiaci háttérbe szorításában, a venezuelai olajexport felfutásában, ezért egyre erősebben noszogatják a kormányt, hogy nyisson a latin-amerikai ország felé.

Szerző(k): Komócsin Sándor