Déli szomszédunk talán az egyetlen európai ország ahol most is tárt karokkal fogadják az oroszokat, és szintén az egyetlen, ahova még el tudnak jutni repülővel. Szerbiát és Oroszországot évszázadok óta mély testvéri kötelékek kötik össze szláv és ortodox örökségüknek köszönhetően, azonban a legtöbb oda érkező orosz, nem feltétlen tud azonosulni a szerbek általános hozzáállásával a háborúhoz, akik közül sokan egyetértenek Vlagyimir Putyin orosz elnök lépéseivel.
Szerző(k): Sasvári MarcellJapán három nagy bankja leállítja a dollárügyleteket és a pénzátutalásokat Oroszország legnagyobb pénzintézetével, a Sberbankkal, miután az Egyesült Államok szankciókat vezetett be ellene az ukrajnai invázió miatt - közölték szombaton az ügyhöz közel álló források.
Szerző(k): Szabó DánielAz Uralvagonzavod (UVZ) a világ legnagyobb harckocsigyártó és javító vállalata. Az orosz állami tulajdonban lévő cég fejlesztette ki, és gyártja többek között a hírhedt T-14 Armata harckocsikat, de ez a cég tartja karban, javítja és fejleszti az orosz hadsereg több harckocsijait is. A cégnek most azért kellett leállnia a gyártással, mert raktáraikból elfogytak a folytatáshoz szükséges készletek.
Szerző(k): Sasvári MarcellVlagyimir Putyin orosz elnök újabb törvényt írt alá az állítólagos hamis információk terjesztésének tilalmáról - írta a dpa német hírügynökség az orosz médiára hivatkozva szombaton. Lényegében ez azt jelenti, hogy korlátozzák az oroszoknak kedvezőtlen hírek megjelentetését és megosztást. A Kreml számos lépést tett már a médianyilvánosság korlátozására az ukrajnai háború kezdete óta, ahol nem ért el sikereket a hadsereg.
Szerző(k): Szabó DánielA több mint egy hónapja folyó megszállás következtében, kritikus fontosságú gázok és egyéb elemek termelése csökkenhet olyan szintre, ami miatt tovább nehezedhet a fejlettebb félvezetők előállítása. A konfliktus 2014-es megkezdődése óta van bonyolult helyzetben az iparág, többek között ennek tulajdonítható a PlayStation 5 játékkonzolok hosszas szállítási ideje, de az újabb autómodellek kifutásánál is okozott már késéseket.
Szerző(k): Sasvári MarcellAz Anonymous nemzetközi hackercsoport nyilvánosságra hozta az orosz központi banktól megszerzett dokumentumokat - írta az EFE spanyol hírügynökség a csoport Twitter-bejegyzésére hivatkozva szombaton az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielLeonyid Nyevzlin orosz-izraeli milliárdos üzletember, aki a hónap elején bejelentette, hogy lemond orosz állampolgárságáról, egy pénteki interjújában pszichopatának nevezte Vlagyimir Putyin elnököt. Szerinte a Kreml ura egy háborús bűnös. Nyevzlin korábban közeli kapcsolatban állt Putyinnal.
Szerző(k): Szabó DánielEgy pénteki bejelentésük szerint, az orosz hadsereg 3000 ezer főt megmozgató hadgyakorlatot tart, a Japántól északra fekvő Kuril-szigeteken. A szigetlánc hovatartozása azóta vitatott, hogy azt a Szovjet Unió elfoglalta még a második világháború előtt.
Szerző(k): Sasvári Marcell