A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) és más közös űrprojektekben dolgozó partnerek közötti normális kapcsolatok helyreállítása csakis akkor lehetséges, ha a Moszkva elleni nyugati szankciókat feloldják - közölte Oroszország űrkutatási igazgatója szombaton.
Szerző(k): Tér DiánaTucatnyi templomot, múzeumot és történelmi emlékhelyet ért támadás Ukrajnában az UNESCO szerint.
Szerző(k): Tér DiánaPénteken újraindultak a tárgyalások az ukrajnai harcok leállításáról, miután újabb kétségbeesett kísérlet hiúsult meg a civilek kimentésére a szétzúzott és bekerített Mariupol városából, Oroszország pedig azzal vádolta az ukránokat, hogy helikopteres támadást intéztek egy orosz területen lévő üzemanyagraktár ellen.
Szerző(k): Rácz GergőA Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) pénteki rendkívüli ülését követően bejelentette, hogy a tagországok további olajat szabadítanak fel a vésztartalékaikból, hogy tompítsák az Ukrajna elleni orosz invázió okozta csapást.
Szerző(k): Rácz GergőNagyságrendileg ugyanannyi olajat szerez be a cég Oroszországból most is, mint korábban. Erre az évre is nagyságrendileg 9 millió tonna REB kőolaj feldolgozása van tervezve.
Szerző(k): Rácz GergőA Roszkomnadzor közleményben figyelmeztetett, hogy értesítette a Wikipedia adminisztrációját, hogy haladéktalanul távolítsa el a témával kapcsolatos "pontatlan információkat", amelyek célja az orosz felhasználók félretájékoztatása - olvasható az orosz nyelvű közlemény fordításában.
Szerző(k): Rácz GergőOroszország hamis állításokat terjeszt arról, hogy Ukrajna elesett katonák és gyermekek szerveit gyűjtötte be, miközben Oroszország megpróbál támogatást gyűjteni inváziójához - áll a kanadai külföldi hírszerző ügynökség figyelmeztetésében.
Szerző(k): Rácz GergőOroszország fokozni fogja a nem nyugati valuták használatát az egyes országokkal, például Indiával folytatott kereskedelmében - jelentette ki pénteken Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Újdelhiben, Oroszország barátjaként méltatva Indiát, amely nem helyezkedett "egyoldalú álláspontra" az ukrajnai háborúval kapcsolatban.
Szerző(k): Rácz Gergő