Komoly újraszámításba bocsátkozott legújabb, a világ kilátásit értékelő jelentésben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elemzői stábja. Romlottak a kilátások, nőttek a kockázatok, nagy teher az infláció hatása és az ukrán háború geopolitikai kockázatai, azonban mindenezek ellenére a globális gazdaság és Magyarország is várhatóan át tudja vészelni a mostani nehéz időszakot.
Szerző(k): Rácz GergőKína kész tovább erősíteni a stratégiai együttműködését Oroszországgal - bárhogyan is alakuljon a nemzetközi helyzet - írta meg pekingi forrásokra hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Stellantis autógyártó kedden közölte, hogy a logisztikai nehézségek és az ukrajnai háború miatt Moszkva ellen bevezetett szankciók arra kényszerítik, hogy felfüggessze a termelést oroszországi üzemében.
Szerző(k): Szabó DánielNem teljesen egyértelmű, mi történik a donbaszi fronton az orosz-ukrán háborúban: ukrán források szerint az orosz hadsereg elindította egy ideje várt nagy offenzíváját, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője viszont az nyilatkozta, hogy még csak a támadáshoz kedvező pozíció elfoglalásánál tartanak. Katonai elemzők szerint az oroszok gondjai a gyenge morállal és utánpótlással nem oldódtak meg.
Szerző(k): Komócsin SándorFriss koronavírus adatokat jelentett a Johns Hopkins Egyetem: a fertőzöttek száma 505 millió, a halálos áldozatoké pedig 6,199 millió a világon - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz orosz védelmi tárca szóvivőjének közlése szerint külföldi fegyverszállítmányokat semmisítettek meg Lvivben az orosz légierő - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz orosz elnök szerint fel kell gyorsítani a külkereskedelem átállítását a rubelben és a nemzeti valutákban való elszámolásra - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyOroszország nemkívánatos személynek nyilvánította a moszkvai bolgár nagykövetség több munkatársát - közölte hétfőn az orosz külügyminisztérium.
Szerző(k): K. Kiss Gergely