Kivonják az amerikai gyártmányú Abrams tankokat az ukrán frontról. A döntés hátterében azt állhat, hogy az orosz drónok miatt könnyen támadás célpontjává válhatnak az USA által küldött páncélos járművek.
Szerző(k): Gulyas ÁbelKözel kétezer millliárd dollár megy el védelmi és katonai célokra a világon. Az ukránok a támogatás többségét nem ajándékba kapták, hanem kölcsönként, amit aztán vagy elengednek vagy nem – mondta lapunk kérdésére Siklósi Péter volt védelempolitikai helyettes államitkár, az EuroAtlantic Zrt. vezető menedzsere.
Szerző(k): Horváth BalázsÉrtékelték a háborús helyzetet a legutóbbi kormányülésen, és Gulyás Gergely szavai szerint „új helyzet van”. Korábban egyes tagállamok tettek eddig „háborúpárti nyilatkozatokat”, most pedig már a NATO is hasonló húrokat penget.
Szerző(k): Károly GáborTerrorizmus igazolásáért kellene börtönbe mennie A Meta szóvivőjének.
Szerző(k): Zádori BenceLegalábbis a jelenlegi állapotok szerint. Emellett 4,83 milliárd eurónak megfelelő összeg is kellene ahhoz, hogy az ukránok helyreállíthassák a telekommunikációs hálózatukat.
Szerző(k): Kiffer AnnaAz ukrán kormányfő elmondta, hol van azonnal szükség az amerikai kongresszus által megszavazott gigasegélyére.
Szerző(k): H. Sz.Megalázó fiaskónak néz elébe az Egyesült Államok azzal, hogy egyre mélyebbre merül az ukrajnai konfliktusban - írta Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője. A szokásos nácizás sem maradt el.
Szerző(k): H. Sz.Pénz, paripa, fegyver, de a helyzet nem javul, sőt egyre rosszabb - vélekedett a miniszterelnök. Világháborúról is beszélt, amiből ki kellene maradni.
Szerző(k): H. Sz.Szijjártó Péter szerint Európában és az észak-atlanti szövetségben egyfajta világháborús készülődés zajlik.
Szerző(k): H. Sz.