Mindezt arra reagálva, hogy az amerikai képviselőház megszavazta az ukrán katonai szükségletek finanszírozásáról szóló törvényjavaslatot.

Ebben az összefüggésben megerősítjük, hogy az Egyesült Államoknak a konfliktusban de facto részes félként való fellépése nem marad egyértelmű és határozott válasz nélkül,

és az, hogy Washington egyre mélyebbre merül az Oroszország elleni hibrid háborúba, ugyanolyan hangos és megalázó fiaskóba fordul majd az Egyesült Államok számára, mint annak idején Vietnam és Afganisztán - fogalmazott Zaharova az orosz diplomáciai tárca honlapján megjelent kommentárjában.

– A Zelenszkij neonáci rezsimjének megmentésére irányuló lázas kísérletek kudarcra vannak ítélve. A különleges hadművelet céljai és feladatai teljes mértékben teljesülnek majd - tette hozzá.

A diplomata szerint a képviselőházi szavazás világossá tette, hogy az amerikai uralkodó elit pártállástól függetlenül kész fegyverezni a kijevi rezsimet annak érdekében, hogy képes legyen az utolsó ukránig harcolni, az orosz területen folytatva a polgári objektumok elleni terrortámadásokat, diverzánsakciókat és újságírók gyilkolását.

Ehhez Zaharova szerint Washington a befagyasztott orosz vagyonok banális ellopásához folyamodik, amihez a kongresszus zöld utat ad a Joe Biden-adminisztrációnak. A szóvivő hangot adott álláspontjának, miszerint a Fehér Ház az amerikai belpolitikai viszályban nem az általa ellenőrzés alatt tartott kijevi rezsim győzelmére tette a tétet, hanem arra, hogy az ukrán hadsereg legalább a novemberi elnökválasztásig kitartson és ne rontsa Joe Biden elnök imázsát.

A diplomata szerint ennek érdekében hosszabbítják meg Zelenszkij és környezete agóniáját, miközben az egyszerű ukránokat erőszakkal vágóhídra terelik, és az Ukrajnának szánt juttatások oroszlánrészét az amerikai hadiipari komplexum kapja, amiért pedig az ellenzéki republikánusok lobbiztak.

 

Háborúban állnánk Oroszországgal?

Szijjártó Péter szerint Európában és az észak-atlanti szövetségben egyfajta világháborús készülődés zajlik. >>>

Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlamenti alsóház elnöke vasárnapi Telegram-bejegyzésében szintén azt írta, hogy az amerikai képviselőház által megszavazott segélycsomag arra ösztönözi Ukrajnát, hogy az utolsó ukránig harcoljon, de a harctéri helyzetet nem fogja megváltoztatni. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az elfogadott 61 milliárd dollárból 23 milliárdot az amerikai arzenálok feltöltésére, további 11,3 milliárd dollárt pedig a térségben zajló amerikai katonai műveletekre fognak fordítani.

– De a lényeg más: még azt a pénzt is, amely Kijevbe eljut, vissza kell majd fizetni. Ez olyan adósrabság, amelyből nincs kiút - vélekedett az Állami Duma elnöke.