Amellett, hogy az olaj és a gáz ára egyaránt csökkent, a dráguló aranyon túl hétfőn emelkedéssel nyugtázták a napot a főbb nyugat-európai indexek is.
Szerző(k): EconomxA vezető európai börzék zöldben állnak nyitáskor.
Szerző(k): EconomxSzinte biztos, hogy már az idén meglesz az ötezer dolláros álomhatár. Tegnap még az volt a hír, hogy az unciánkénti ára elérte a 4250 dollárt, és nem telt el 24 óra, már 4378 dollár felett áll a jegyzés.
Szerző(k): EconomxJelentős bevételektől esett el október elejétől a horvát olajvezetéket üzemeltető cég. Mindez kapóra jöhet a Molnak.
Szerző(k): Sárosi ViktorTöbbségében indexcsökkenéssel zártak az európai tőzsdék. A befektetők elsősorban a biztonságot keresték, ezért a defenzív szektorok indexei, köztük a távközlés, az ingatlanok és a közművek felülmúlták a többi szektort.
Szerző(k): Economx2019 óta sehol sem emelkedtek olyan mértékben az élelmiszerárak, mint nálunk, ebben a forint gyengülése és a globális alapanyagárak drágulása is szerepet játszott.
Szerző(k): T. E.A nemesfém mellett az olaj ára is emelkedett, a vezető nyugat-európai tőzsdék pluszban zártak.
Szerző(k): EconomxAz olajár hétfőn emelkedésnek indult a pénteken elért öthavi mélypontról.
Szerző(k): Economx