Az olaszok magabiztosan menetelnek egy újabb túlzottdeficit-eljárás felé, a török ellenzék pedig feltörölte a padlót Recep Tayyip Erdogan török elnökkel és a kormányzó az Igazság és Fejlődés Pártjával. A francia közalkalmazottak a párizsi olimpia idején terveznek sztrájkolni, míg a németeknél hatályba lépett a kannabisz ellenőrzött legalizálását célzó törvény. A hét legfontosabb külpolitikai és külgazdasági eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennNémetország bejelentette a Bundeswehr grandiózus reformját, hogy felkészüljön a háborúra. A gyengélkedő fegyveres erők megerősítése érdekében a kormány fél éven belül totálisan központosítja a hadsereg irányítását és önálló katonai ággá emeli a kibervédelmet.
Szerző(k): Thurzó KatalinÓriási a politikusok iránti bizalomvesztés a németországi vállalatok körében, amelyek a közgazdászok mellett már nyíltan bírálják a kormány gazdaságpolitikáját és azt, hogy eddig „szépítették a valóságot”.
Szerző(k): Thurzó KatalinÁprilis elsejétől életbe lép Németországban a legális kannabiszfogyasztásról szóló törvény, ám nem érdemes máris „fűturizmust” szervezni nyugati partnerünkhöz, mivel a szabályok szigorúak, a hatóságok pedig éberek lesznek a nyilvános helyeken.
Szerző(k): Thurzó KatalinA lassan mindennapossá váló sztrájkok miatt fontolgatja a szövetségi kormány Németországban, hogy korlátozzák a munkavállalók alkotmányos alapjogait, legalább a létfontosságú infrastruktúrákban. Ismét leállt az élet a vasútnál és több repülőtéren is. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint súlyos veszteségeket szenved el a nemzeti légitársaság.
Szerző(k): Thurzó KatalinNem csitul a Taurus-botrány a németeknél, amely a szövetségi kormány szakadását is hozhatja. Putyin kavicsot dobott a mélyvízbe: a kiszivárogtatás óta Olaf Scholz koalíciójában marakodnak a felek, és már a NATO-szövetségesek is feszülnek.
Szerző(k): Thurzó KatalinAz orosz média közzétett egy hangfelvételt, amelyen állítólag magas rangú német katonai tisztviselők Ukrajnának szánt fegyverekről és egy kijevi csapásról tárgyaltak egy krími híd ellen. Berlin közölte, hogy kivizsgálja a Moszkva által egyértelműnek nevezett hangfelvételt.
Szerző(k): Horváth TiborAz orosz közszolgálati média közzétette a Bundeswehr tisztjeinek titkos beszélgetését a német légierő nagyágyúi, a Taurus cirkálórakéták lehetséges pusztításáról Oroszországban. Nyugaton a feszültség fokozódik, Putyin helyzetben érzi magát.
Szerző(k): Thurzó KatalinÚjra megremeg a kancellári kabinet: felszította a belpolitika feszültségét a múlt héten elfogadott kannabisztörvény Németországban, ami egyes kritikák szerint nem más, mint a szervezett bűnözés gazdaságélénkítő programja.
Szerző(k): Thurzó Katalin