Népszavazáson döntenek vasárnap Révfülöpön, hogy épüljön-e forgalmas vitorláskikötő a Balaton-parti település központjában - adta hírül a Magyar Hangra hivatkozva a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaCsütörtökön kell minden jegyzőnek és megyei főjegyzőnek megállapítania, hogy az önkormányzati választáson hány ajánlásra van szükség a jelöltek és listák indulásához - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért és az ezzel járó miniszterelnöki posztért versengő két jelölt egyaránt kijelentette, hogy nem akar előrehozott parlamenti választást, sem újabb népszavazást a brit EU-tagságról - írta az MTI londoni tudósítója.
Szerző(k): Domokos ErikaKötelezően és rendszeresen vessék össze a vagyonnyilatkozatokban szereplő adatokat a hatósági nyilvántartásokkal - ezt akarja elérni Kassai Dániel volt LMP-s politikus, XVIII. kerületi önkormányzati képviselő népszavazási kezdeményezése - írta a Népszava.
Szerző(k): Domokos LászlóA Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hitelesítette azt a népszavazási kezdeményezést, amelynek célja, hogy rendszeresen vessék össze a vagyonnyilatkozatokban szereplő adatokat a hatósági nyilvántartásokkal. A Nyugdíjas Parlament által benyújtott öt, nyugdíjasokat érintő kérdésből azonban egyet sem hitelesített az NVB.
Szerző(k): Domokos LászlóA külföldön élő román állampolgárok voksolását megkönnyítő törvénytervezetet fogadott el hétfőn a román szenátus, azt követően, hogy a május 26-i európai parlamenti választáson a külképviseleteknél sorban álló románok ezrei a torlódás miatt nem élhettek választójogukkal - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterAz igazságügyi miniszter módosította a népszavazást kezdeményező íveken gyűjtendő személyes adatok körét. Péntektől már ezt kell alkalmazni.
Szerző(k): Németh GézaÚgy tűnik, nagyon komolyan előkészítette az Országos Nyugdíjas Parlament azt a népszavazási kezdeményezést, amely többek között differenciált nyugdíjemelést tenne lehetővé a kisebb ellátással rendelkezők javára.
Szerző(k): Szász Péter