Utcára vitték a vidéki gazdák a szövetségi kormánnyal kapcsolatos csalódottságukat Németországban, ahol minden idők legnagyobb tüntetése kezdődött meg hétfőn. Országszerte több ezren tiltakoznak a héten a 2024-re tervezett megszorítások miatt, amely akár a Scholz-kabinet bukásához is vezethet.
Szerző(k): Thurzó KatalinKancellárváltást akar a németek csaknem kétharmada, de Olaf Scholz helyett nem egy ellenzéki vezetőt, hanem egy másik szociáldemokrata politikust, Boris Pistorius védelmi minisztert tennék meg kormányfőnek.
Szerző(k): EconomxTöbb napos sztrájkra szólított fel vasárnap este a német vasutasszakszervezet (GDL) az állami Deutsche Bahn (DB) vasúttársasággal kialakult bérvitában.
Szerző(k): EconomxJapánban több tragédia is történt a héten, a hétfői földrengések után kedden két repülőgép ütközött, halálos áldozatokat is követelve. Az olasz kormány sajtóinformációk szerint azt tervezi, hogy támogatásokkal ösztönzi arra a lakosságot az autócserére. Szeretnék elérni, hogy Olaszországban gyártott elektromos autókra váltsanak. A szerbek pedig töretlenül tüntetnek az előrehozott választások megismétléséért. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennVad pletykák tartják lázban a németeket: a Bundestagból kiszivárgott hírek szerint Olaf Scholz 2024-ben belebukhat a lakosság körében egyre népszerűtlenebb kormánypolitikájába. A kancellárt a jelenlegi védelmi miniszter, Boris Pistorius válthatja a legnagyobb nyugati gazdaság élén.
Szerző(k): Thurzó KatalinNégyen haltak meg a csütörtök éjszakai alsó-szászországi kórháztűzben. A sérültek száma ismeretlen, ugyanakkor hatan szenvedtek súlyos sérüléseket.
Szerző(k): Zádori BenceA német kormány tervezett intézkedései ellen tiltakozó gazdák akadályozták meg, hogy Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter hazatérjen a szabadságáról.
Szerző(k): EconomxEgy halálos áldozata és 22 sérültje van annak a kórháztűznek, amely az Alsó-Szászország tartománybeli Ülzenben történt csütörtökön éjszaka.
Szerző(k): Economx