Több száz gazda várta csütörtökön este a Zöldek politikusát, hogy szabadságáról hazatérve kiszálljon a menetrend szerint közlekedő kompjáról – adott hírt róla a Bild pénteken. A beszámolók szerint a tömeg eltorlaszolta a rakpartot, és miután a komp kikötött, többen megpróbáltak arra feljutni.
A miniszter a Watt-tengeren fekvő Hallig Hooge nevű szigeten töltötte a szabadságát, onnan utazott haza, de az agrártámogatások tervezett csökkentése ellen tüntető gazdák blokád alá vették a Schlüttsiel nevű kikötőt.
A helyzetet javítandó Habeck azt javasolta a tüntetőknek, hogy három képviselőjük szálljon fel a hajóra, a gazdák azonban elutasították a tárgyalásnak ezt a formáját. Az általuk felkínált ellenjavaslatot, hogy Habeck csatlakozzon hozzájuk a kikötői mólónál, a miniszter testőrei a feldühödött tömeg és a tisztázatlan biztonsági helyzet miatt elutasították.
A helyszínre érkező három tucat rendőr paprikaspray-t is bevetett, hogy feloszlassa a tömeget, de kudarcot vallottak, így a gazdasági minisztert szállító kompnak el kellett hagyni a kikötőt, vissza kellett térnie a szigetre, és csupán a demonstráció után egy későbbi kompjárattal ért partra.
A politikus a térségből, Schleswig-Holstein tartományból, Németország és Dánia határvidékéről származik, szabadságát rendszerint ezen a vidéken tölti. Tüntetők, demonstrálok eddig még soha nem akadályoztok a mozgásában.
A gazdák felháborodásának oka, hogy a német kormánynak a szövetségi alkotmánybíróság egy tavalyi döntése miatt újra kell tervezni az idei költségvetés, és abból kikerülne több agrárkedvezmény. A tervek szerint fokozatosan kivezetnék a mezőgazdasági munkagépek dízel üzemanyagának adókedvezményét.
A gazdák csütörtök esti akcióját számos vezető német politikus elítélte.
Olaf Scholz kancellár szóvivője útján azt közölte, hogy a kikötői blokád “szégyenletes”, “sérti a demokratikus együttélés szabályait”. Bár a kancellár tiszteletben tartja a tiltakozás jogát, a politikai viták eldurvulását senki sem hagyhatja szó nélkül.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

A csatákat új helyszíneken vívják, de ebben durván lemaradt a Fidesz

Bankszámlára utaljuk a ballagási ajándékot? Kiderült, mire vágynak a fiatalok

Hamarosan nem házasodhatnak össze sem az unokatestvérek, sem a kiskorúak

Mutatjuk a filléres új autókat a hazai piacon, meg fog lepődni

A törvény vasszigorral fog lecsapni az ingatlanpiacra?

Orbán Viktor barátja diktatúrát kiált és egy Netflix-sorozathoz hasonlította a Harcosok Klubját
