A rendőrség szóvivője szerint az áldozatok az uelzeni kórház páciensei volt. Hárman a helyszínen vesztették életüket, egyikük pedig azután, hogy egy másik kórházba átszállították.
A tűz a kórház harmadik emeletén ütött ki csütörtök éjszaka, a páciensek szobáiban gyorsan terjedt. A mentésben mintegy 140 ember vett részt a hatóság közlése szerint, a kimentett pácienseket más kórházban, illetve az érintett kórház épségben maradt osztályain helyezték el. A tűzoltóság szerint a lángokat gyorsan megfékezték, a sérültek égési sérüléseket és füstmérgezést szenvedtek.
A rendőrség közlése szerint a keletkezett kár az egymillió eurót is meghaladja, a tűz oka egyelőre ismeretlen.
Halálos áldozatokat is követelt a tűz az év utolsó napján
Szilveszter napján 204 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, ezek közül 143 eset igényelt tűzoltói beavatkozást. Tűz miatt 70 alkalommal, 73 esetben pedig műszaki mentést igénylő balesethez hívták a tűzoltókat. Tűzijátékok, petárdák, pirotechnikai eszközök miatt 34 tűz keletkezett, legtöbbször kigyulladt kukák, tűzijátékok égő maradványai adtak munkát a tűzoltóknak. Halálos áldozatokat is követelt a tűz az év utolsó napján.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót