Miután tegnap erősen pozitívan zártak a nyugat-európai tőzsdék, ennek megfelelően jó hangulatban indították a pénteket. A gáz ára minimális gyengüléssel, az olaj ára minimális emelkedéssel kezdett.
Szerző(k): EconomxA frankfurti index napközben történelmi csúcsot állított be, a párizsi index két hónapja a legmagasabb szintet érte el, a londoni öt hete nem járt ilyen magasan, a milánói index pedig 17 évvel ezelőtti magas szintre tért vissza.
Szerző(k): EconomxAz olajár mintegy két százalékkal emelkedett szerdán, és ezzel négy havi csúcsot közelített meg, a WTI nyersolaj és a Brent ára is feljebb ment, és az arany sem tétlenkedett.
Szerző(k): L. K.Indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
Szerző(k): Gulyás ÁbelAlapvetően gyengüléssel nyitották a hetet a vezető nyugat-európai tőzsdék, de volt, ahol nagyobb árfekvés állt be.
Szerző(k): S. Z.Németország egyik vezető létesítménygazdálkodási és épületgépészeti szolgáltatójában szerez minősített többséget a B+N Referencia Zrt.
Szerző(k): Gulyás ÁbelVeszteséget könyveltek el a nyugat-európai tőzsdéken a hétfői záráskor. Ugyanakkor még nem kell temetni a német gazdaságot.
Szerző(k): S. Z.Veszteséggel zárták szerda este a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék.
Szerző(k): S. Z.