A két hónappal ezelőtti USA-Észak-Korea csúcstalálkozó óta nem léptek előre a felek vitás ügyeik rendezésében, csak üzengetnek egymásnak. Úgy tűnik, az elzárkózó rezsim nem adja fel hóbortos viselkedést, miközben Donald Trump, az USA elnöke úgy látja: "tök jó" a két ország viszonya.
Szerző(k): Komócsin SándorMike Pompeo amerikai külügyminiszter a hét végén hangsúlyozta, hogy Washington mindenképpen következetesen betartatja a közép-európai idő szerint kedd reggeltől foganatosítandó szankciókat, amelyektől azt reméli, hogy magatartása megváltoztatására készteti az iráni vezetést - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaNémetország a legnagyobb biztonsági dilemma elé került az 1950-es évek óta, miután az Egyesült Államok nyújtotta védelmi garancia Donald Trump elnöksége alatt bizonytalanná vált, miközben Oroszország és Kína, amelyek amúgy stratégiai partnerei lehetnének, egy agresszívebben politizálnak Európában.
Szerző(k): Komócsin SándorSajnálatát fejezte ki az Iránt sújtó amerikai gazdasági szankciók újbóli bevezetése miatt hétfőn az Európai Unió, és egyúttal ismételten leszögezte, hogy mindent meg fog tenni az érintett európai vállalatok védelmében.
Szerző(k): Domokos ErikaEllenmondó üzenetek érkeznek a washingtoni kormány háza tájáról Észak-Koreával kapcsolatban. Egyik nap az a hír, hogy titkosszolgálati források szerint a rejtőzködő rezsim zavartalanul folytatja rakétaprogramját, a másik nap az, hogy tartja magát a Kim-Trump csúcson elfogadott leszereléshez.
Szerző(k): Komócsin SándorA magyar lakosság nagy többsége, még a Fidesz szavazóinak is jelentős része elutasítja a paksi bővítést, vidéken, ahol az ellenzék rendkívül gyenge, az emberek nagyon nagy többsége ellenzi a beruházást.
Szerző(k): Komócsin SándorHarciasan reagált az amerikai külügyminiszter legutóbbi megjegyzéseire az észak-koreai rezsim, ám téved, aki azt hiszi, hogy jól érti a szavak jelentését. Phenjan több virágot is nevelget egymással párhuzamosan egy virágágyásban azt figyelve, hogy növögethetnek egymás rovására.
Szerző(k): Komócsin SándorA Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa szerint jelzésértékű, hogy Észak-Korea továbbra is végez fejlesztési munkálatokat a jongbjoni atomerőműben.
Szerző(k): K. Kiss Gergely