Új internetbiztonsági megoldásokat, méreganyagok közömbösítését, földrengésbiztos épülettervezési módszereket célzó, valamint a mesterséges intelligenciát, a fehérjetudományt és a lézertechnológiát érintő kutatások indulnak 10 új projekttel, amelyek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázatán összesen 5 milliárd forint támogatást nyertek - közölte a hivatal az MTI-vel.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMárcius 16-ig kell a kutatás-fejlesztési és innovációs (k+f+i) ráfordításokról nyilatkoznia az intézményeknek és vállalkozásoknak, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke közös levélben ösztönzi a szakszerű és hiteles adatszolgáltatásra a k+f+i projekteket megvalósító szervezeteket.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAkár az egész ország jövőjét eldöntheti, hogy mennyi pénzt költünk 2020 után az innovációra és kutatás-fejlesztésre – mondta lapunknak adott interjújában Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) vezetője, akivel a Napi.hu Smart City Forum 2017 elnevezésű konferenciáján beszélgettünk. Elképzelhető, hogy hamarosan a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatások ösztönzésére hirdetnek tematikus nemzeti programot.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanEgy okosváros fejlesztés során nemcsak az árbeli megtérülést kell nézni, hanem a társadalmit is, hiszen ez utóbbit akkor is nehéz számszerűsíteni, ha egyértelműen jelen van – mondta Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke a Napi.hu és a Noguchi Porter Novelli Smart City Forum 2017 elnevezésű konferenciáján.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA kormány döntése szerint a Millenáris Parkban jön létre a Startup Campus Budapest, a megvalósításra ötmilliárd forintot különítettek el.
Szerző(k): Domokos ErikaBár a kormányzat az utóbbi időben jelentős lépéseket tett a hazai innováció és kutatás-fejlesztés erősítésére, még mindig rengeteg a tennivaló – olvasható az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2016. évi Tudományos, Technológiai és Innovációs Kitekintőjében (STI Outlook 2016).
Szerző(k): Dzindzisz SztefanÖsszesen 8 milliárd forintot kap az a két magyar konzorcium, amely támogatást nyert az EU Horizon 2020 Teaming elnevezésű kutatási kiválósági program során. Többek közt a rák visszaszorításáért is küzdeni fognak.
Szerző(k): EconomxAz okosvároshoz kellenek okos lakók is – hangzott el a Napi.hu és a Noguchi Porter Novelli Smart City Hungary 2016 elnevezésű konferenciáján. Jelenleg a nemzetállamok korát éljük, de hamarosan a városok kora jön.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan