A központi költségvetés 166 milliárdos hiánnyal zárt januárban a nemzetgazdasági tárca adatai szerint. Tavaly januárhoz képest több mint 10 százalékkal emelkedtek adó- és járulékbevételek.
Szerző(k): Károly GáborEmelkedik a Mol-részvények árfolyama hétfő délelőtt. Ha valós lenne a félelem, hogy újra bevezeti a kormány az árstopot a kutakon, aligha tartanának ki a Mol-papírok.
Szerző(k): Sárosi ViktorAz NGM élén álló miniszter beszédes Facebook-bejegyzésben harangozta be, hogy újra küszöbön állhat hazánkban egy ársapkás korszak.
Szerző(k): Sándor ZoltánÉves szinten megint mérséklődött a munkanélküliek száma, idén januárban már csak 230 175 álláskeresőt regisztráltak, a foglalkoztatottak száma pedig megközelítette a 4,7 millió főt.
Szerző(k): Gulyás ÁbelFelülni az új technológiai hullámokra nem holmi hóbort, komoly gazdasági növekedést hozhat az ipar 4.0, aki pedig ebbe nem invesztál, komoly hátrányba kerülhet a versenyképességet illetően.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaA vendégéjszakák száma 8,4, a vendégeké 11 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a KSH friss közlése alapján. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 0,6, míg a külföldieké 15 százalékkal múlta felül a 2023. decemberit. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az adatok rávilágítanak, hogy a magyar családok egyre bátrabban és egyre többet fordítanak utazásra és kikapcsolódásra.
Szerző(k): S. Z.A kormány döntése értelmében 100 termékre bővülhet az online árfigyelőben regisztrált termékek köre.
Szerző(k): Economx1,5 milliárd forintos programmal támogatja az elbocsátott dolgozók azonnali munkába állását az Orbán-kabinet. A kkv-k által igényelhető támogatás maximális összege 54,24 millió forint.
Szerző(k): Gulyás Ábel