December 20-ig lehet az egyszerűsített vállalkozói adózást, az eva-t választani, vagy kijelentkezni abból.
Szerző(k): MTI-EcoA munkavállalók és a munkaadók fizetik a legtöbb pluszterhet 2012-ben, \"köszönhetően\" az szja-t érintő változásoknak. Nem lehet túl sok jóra számítani a vállalkozásokat terhelő adókban sem, s a fogyasztást is ott adóztatja az állam pluszban, ahol csak tudja.
Szerző(k): F. Szabó EmeseBanki vagy egyéb kölcsöntörlesztésekkel hátralékban lévő embereknek nyújtott uzsorakölcsön miatt indított eljárást hat budapesti, illetve Pest megyei ember ellen az adóhatóság - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel. Van olyan adós, aki 72 ezer forinttal, míg más már csaknem 9 millió forinttal tartozott.
Szerző(k): NAPIIdén augusztus végéig elévülés miatt 1,8 milliárd forint visszaigényelhető adót törölt az adóhivatal - olvasható a Magyar Nemzet hétfői számában.
Szerző(k): MTI-EcoHatályba léptek az illetéktörvény változtatásai, amelyek érintik az ingatlannal rendelkező cégekben lévő vagyoni betétre, a Z-rendszámra, az egyenesági öröklésre és ajándékozásra, az orvosi praxis öröklésére, valamint a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokra vonatkozó fizetési kötelezettségeket.
Szerző(k): NAPIJogosulatlan áfa-visszaigénylés miatt egymilliárd forintot kell visszafizetnie a Pécsi Közlekedési Zrt.-nek, a társaságnak több száz millió forintos likviditási hiányt is le kell küzdenie - közölte a baranyai megyeszékhely polgármesteri kabinetirodája csütörtökön.
Szerző(k): NAPITíz napjuk van az szja egy százalékában reménykedő civil szervezeteknek arra, hogy − ha kell − rendezzék tartozásaikat.
Szerző(k): F. Szabó EmeseA lakosság egytizedétől követel pénzt az adóhivatal: több mint egymillió embernek van kisebb-nagyobb köztartozása - ismerteti a Magyar Nemzet.
Szerző(k): MTI-Eco