A brit külügyminiszter szerint nem szolgálná London érdekeit Kína elszigetelése. James Cleverly szerint elsimítható a feszültség a kínai és amerikai nagyhatalmak között.
Szerző(k): Varga CsengeErősnek tűnő kijelentést tett az ellenzéki brit Munkáspárt elnöke, de lehet, hogy igaza van. A brexit következtében lemaradhatnak annyira, hogy félúton találkozzunk.
Szerző(k): Fellegi TamásA legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint új gazdaságpolitika nélkül több közép- és kelet-európai gazdaság, köztük Lengyelország és Magyarország is belátható időn belül megelőzheti Nagy-Britanniát.
Szerző(k): EconomxKatari befektetők hivatalos ajánlatot tettek a Manchester Unitedért. Az utolsó pillanatban befutott még egy ajánlat a klubra: a Sir Jim Ratcliffe tulajdonában lévő INEOS is jelentkezett a Premier League-ben szereplő sztárcsapatért.
Szerző(k): EconomxKiderült, hogy titokban hívtak össze pártközi egyeztetést a brit politikusok, hogy szembenézzenek mindazokkal a nehézségekkel és hibákkal, amelyeket a Brexit okozott az ország számára.
Szerző(k): Hercsel AdélRakétákkal fenyegette meg Putyin Boris Johnsont. Pedig a brit kormányfő csak az orosz elnököt próbálta lebeszélni a háború elindításáról. Az Orosz vezérkari főnök azt mondta: soha többé nem aláznak meg minket! A Kreml szerint Johnson vagy hazudott, vagy nem értette, amit az orosz vezető mondott neki.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsTöbb mint 300 ezer munkavállaló hiányzik a brit gazdaságból amiatt, hogy Nagy-Britannia kilépett az EU-ból és megszüntette az uniós állampolgárok korábbi szabad letelepedési és munkavállalási jogosultságát – áll két londoni elemzőműhely új közös tanulmányában.
Szerző(k): EconomxA nemzeti áramszolgáltató hajlandó pénzt adni a briteknek azért, ha ma este lekapcsolják a villanyt, az áramkimaradásokat kívánják megelőzni ezzel. Közben néhány szénerőművet is újraindíthatnak.
Szerző(k): Hegedűs Szabolcs