2023-ban várhatóan kétszer lesz négynapos hétvége, és négy alkalommal háromnapos pihenő, valamint jövőre nem lesz ledolgozandó munkanap szombaton.
Szerző(k): Domokos LászlóA munkáltató két esetben jogosult arra, hogy a szabadság kiadásának közölt időpontját módosítsa, illetve a munkavállaló már megkezdett szabadságát megszakítsa.
Szerző(k): Domokos LászlóMár augusztus végére megállapodás születhet a szociális partnerek között arról a módszertanról, amely megalapozná a 2023-as minimálbérről és garantált bérminimumról őszi tárgyalásokat - számolt be a VG.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóA kata szeptemberi módosítása alapjaiban fordította fel ezt az adózási formát. A jelenlegi becslések szerint a korábbi 460 ezer katás vállalkozóból mindössze 100 ezer marad az adónemben, a többiek kiszorulnak belőle.
Szerző(k): Domokos LászlóA magyarok többsége szinte még mindig csak a környezetvédelmet társítja elvárásként az ESG kapcsán a vállalatok felé, míg 72 százalék szerint a hazai munkáltatók nem nagyon foglalkoznak a munkavállalói jóllét kérdésével - derül ki egy friss kutatásból.
Szerző(k): Domokos LászlóEgyre több a betöltésre váró pozíció, nőnek a hirdetési számok: még sosem kerestek annyi munkavállalót a cégek, mint 2022 második negyedévében. A legintenzívebb növekedés Békés, Tolna és Pest megyében történt ezalatt az időszak alatt – derül ki a a Profession.hu friss jelentéséből.
Szerző(k): Domokos LászlóRekordmértékű, 31 százalékos növekedést ért el 2022 első félévében a K&H-nál a Szép-kártya felhasználása - adta hírül a pénzintézet.
Szerző(k): Domokos LászlóA szabadság minden munkavállalónak alanyi jogon jár és elengedhetetlenül fontos a feltöltődéshez, regenerálódáshoz. A munkáltatónak is érdekében áll, hogy munkavállalói kipihenhessék magukat, ezáltal növelve későbbi hatékonyságukat. De mi történik akkor, ha a főnök visszahívja a szabadságról a beosztottat? Van hozzá joga?
Szerző(k): Molnár Csaba