2019 január 1-től emelkedtek a minimálbérek, de mellettük a fogyasztói árak is. A Picodi.com elemzői megnézték, hogy az alapélelmi ...
Elfogadhatatlanul kevésnek tartja a 8 százalékos minimálbéremelést a Volán-dolgozókat képviselő Közúti Közlekedési Szakszervezet, ...
A kormány alapvető céljai 2019-ben is változatlanok: a cél egy erősödő, gyarapodó ország, amely képes fenntartani a biztonságát - ...
Kétéves megállapodás született a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülésén, aminek értelmében 2019-ben 8 százalékkal, 2020-ban szintén 8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege, a bérajánlás mértékét mindkét évre 8 százalékos mértékben határozta meg a testület – jelentette be Varga Mihály.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA pénzügyminiszter szerint a magyar gazdaság ebben az évben az első háromnegyed évben 4,9 százalékkal növekedett, emiatt a tárca szerint az év egészét tekintve várhatóan 4,6 százalékos lesz a gazdasági bővülés - írja az MTI. A minimálbérre vonatkozó kérdésre a pénzügyminiszter meglehetősen szűkszavú választ adott.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaSzerdán sem született döntés, megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) ülésén arról, hogy mennyi legyen a minimálbér és bérminimum jövőre, mivel a szakszervezetek ragaszkodtak a két számjegyű emeléshez, a munkáltatók az egy számjegyűhöz, a kormány pedig ismét passzív szemlélő volt. Erről számolt be a 24.hu-nak az ülésen részt vevő Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA garantált bérminimum jövőre eléri a 200 ezer forintot, míg a minimálbér 150 ezer forintra nőhet, erről a héten állapodhat meg a munkaadói és a munkavállalói oldal, egyezség hiányában pedig a kormány határozhat – értesült a kormánypárti Magyar Idők.
Szerző(k): Domokos Erika