A növekedés közös magyar siker, ezért mindenkinek részesülnie kell belőle - mondta az MTI szerint Orbán Viktor miniszterelnök a bérmegállapodás ünnepélyes aláírásakor hétfőn. Orbán Viktor júniusban beszélt arról, hogy bruttó 200 ezer forintra kellene emelni a minimálbért, szeptemberben már bejelentette azt, ma pedig ünnepélyesen aláírta a bérmegállapodást.
Szerző(k): Domokos ErikaA minimálbér emelkedésével a családtámogatások összege is nő január elsejétől - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz önkormányzatok egyetértenek a kormány minimálbér-emelési szándékával, de azzal már nem, hogy ennek hatásait ráterhelik az önkormányzatokra - mondta a Telex tudósítása szerint Karácsony Gergely főpolgármester, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) társelnöke. Tiltakoznak az iparűzésiadó-bevételek elvételének újabb terve miatt.
Szerző(k): Domokos ErikaJelentős előrehaladást ért el a jövő évi bérmegállapodás részleteinek kidolgozásában a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma 2021. november 3-án. A felek a legfőbb pontokban kompromisszumra jutottak, a minimálbér tehát 200 ezer forintra, a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelkedik januártól - adta hírül az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)
Szerző(k): Szász PéterMár biztosra vehető, hogy jövőre a minimálbér bruttó 200 ezer, a bérminimum pedig 260 ezer forint lesz. Ezzel borítékolhatóan még jobban kitágul a nyugdíjasokat sújtó olló, az árak pedig biztosan emelkednek - értékel az Azénpénzem.hu. A Nyugdíjas Parlament szerint az időseknek ígért - a költségvetésből finanszírozott - számos pluszjuttatás kilátásba helyezése csak időlegesen feledteti az időskori életkörülmények romlását.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHaladnak a tárgyalások, hamarosan megszülethet a megállapodás a minimálbérről és a bérminimumról is.
Szerző(k): Rácz GergőA Mozdonyvezetők Szakszervezete azonnali hatállyal tárgyalásokat kezdeményez a mozdony- és motorvonat vezetőinek bérfejlesztéséről, számol be a szakszervezet a weboldalán. Mint írják, a minimálbér 20 százalékos emelése, valamint az infláció vártnál jóval magasabb szintje és a GDP várható növekedése teszi indokolttá a bérek emelését - hívja fel a figyelmet a mérce.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJanuártól a minimálbér 200 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig várhatóan 260 ezer forintra emelkedik - mondta Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója csütörtökön Szegeden az MTI szerint.
Szerző(k): Szepesi Anita