Lemond vezérigazgatói posztjáról a 94 éves tőzsdeguru és nyugdíjba vonul. Szándékát csak gyermekeivel osztotta meg.
Szerző(k): G. É.Donald Trump amerikai elnök köszönetet mondott Elon Musk üzletembernek a kormányzati hatékonyság javítása érdekében végzett különleges kormányzati munkájáért szerdán.
Szerző(k): EconomxDonald Trump politikáját kiszámíthatatlannak tartják a vagyonos amerikaiak, ezért igyekeznek biztonságba helyezni a millióikat, Svájc pedig az egyik legnépszerűbb célország.
Szerző(k): T. E.Elon Musk és befektetői körének jó hír, hogy az X-csoport értéke kevesebb mint 10 milliárdról 44 milliárd dollárra nőtt szeptember óta. Épp annyira, amennyiért a multimilliárdos megvásárolta az előd, Twittert.
Szerző(k): EconomxPár hét alatt irdatlan összeget veszítettek vagyonukból azok a milliárdosok, akik felsorakoztak Donald Trump mögé. Az amerikai elnök öt leggazdagabb támogatója összesen több mint 200 milliárd dollárt bukott Trump hivatalba lépése óta.
Szerző(k): G. É.Több mint kétszázezren támogatták már azt a kezdeményezést, amely arra kéri Justin Trudeau miniszterelnököt, hogy vonja vissza Elon Musk állampolgárságát és kanadai útlevelét. Ahhoz, hogy a törvényhozás elé kerüljön az ügy, mindössze 500 aláírás szükséges.
Szerző(k): G. É.Szombaton ismét kisorsolják az öt bűvös számot, amely a nyertest a TOP 10-be emelheti, mert ez lesz a nyolcadik legnagyobb összeg, ami a lottó 68 éves történetében valaki zsebében landol. 3 milliárd 640 ezer forintról van szó.
Szerző(k): L. K.Az amerikai költségvetés hiányának megfelezését és az infláció megszüntetését ígérte egy év alatt a kormányzati hatékonyságért felelős amerikai kormányszervet vezető Elon Musk.
Szerző(k): G. É.