A Neue Zürcher Zeitung nevű svájci lapnak bankárok és vagyonkezelők megerősítették az amerikai gazdagok pénzkimenekítéséről szóló híreket. Mint mondták,
erőteljesen megnövekedett az érdeklődés, sok pénz áramlik Svájcba.
Kapcsolódó
Minden választásnál előfordul, hogy az amerikaiak külföldre viszik a pénzüket, amikor új amerikai elnök kerül hatalomra; négyévenként erőteljes kereslet jelentkezik – magyarázta a lapnak egy vagyonkezelő cég vezetője. Jamie Vrijhof-Droese, a svájci WHVP vezetője kiemelte, hogy ezúttal az érdeklődés rendkívüli mértékben magas.
- Joe Biden hivatalba lépéséhez képest a WHVP-nél most a kereslet 50 százalékkal nőtt.
- Az érkező pénzösszegek pedig négyszer akkora mértékben emelkedtek.
A Bild azt írja, hogy a svájci a bankárok elmondása szerint az ügyfelek között nemcsak amerikai állampolgárok, hanem olyan külföldiek is vannak, akik már hosszú ideje élnek és dolgoznak az Egyesült Államokban.
Hasonló pénzbeáramlás figyelhető meg Dubajban, Szingapúrban és Nagy-Britanniában is.
A WHVP vezetője arról is beszélt, hogy elsősorban azok a választók viszik a pénzüket külföldre, akik csalódtak a vesztes pártban. Azonban Donald Trump kaotikus intézkedései miatt a pártpolitikai határokon túl is bizonytalanság van. Mint mondta:
idén sok republikánus ügyfél is fordult hozzájuk, olyanok, akik a politika kiszámíthatatlansága és az amerikai dollár leértékelődése miatt aggódnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat