mesterséges_intelligencia

03.
09.
14:48
Behúzza a kéziféket az Apple, elnapolja a mesterséges intelligenciát

Behúzza a kéziféket az Apple, elnapolja a mesterséges intelligenciát

A vállalat a zűrzavaros állapotokra hivatkozva úgy döntött: határozatlan időre elhalasztja a felokosított Siri és az Apple Itelligence fejlesztését.

Szerző(k): Zádori Bence
03.
08.
16:52
György László: Magyarországot senki nem akarta összerszerelő üzemmé tenni

György László: Magyarországot senki nem akarta összerszerelő üzemmé tenni

A kormánnyal kritikus hangok mindig elfelejtik, hogy 2010 után 1,3 millió embernek kellett munkát adni, nem arról van szó, hogy összeszerelő üzemet akartak csinálni az országból – közölte a Macronomxon György László. A gazdasági stratégiáért felelős kormánybiztos úgy látja, a hazai középosztály nem szűkül, ellenkezőleg. Elárulta továbbá, hogy a munkaerőpiac melyik szegmensét érinti majd a mesterséges intelligencia térhódítása itthon.

Szerző(k): Németh Tamás
03.
08.
10:53
A kata visszaállításáról beszélt a kamarai elnök

A kata visszaállításáról beszélt a kamarai elnök

Nagy Elek szerint egy olyan ökoszisztémát kell kialakítani, ahol sokkal olcsóbban és hatékonyabban meg lehet oldani az oktatás fejlesztését. Míg ennek az eredményét látjuk, az minimum 6-8, de akár 10 évet is igénybe vehet, de „valahol ezt el kell kezdeni” – mondta az MKIK nemrég megválasztott új elnöke a szervezet évnyitó rendezvényén.

Szerző(k): Economx
03.
07.
06:46
Kifulladóban a Brüsszel-hatás, Európa újabb fronton veszít csatát

Kifulladóban a Brüsszel-hatás, Európa újabb fronton veszít csatát

Nem kérdés, hogy mekkora hatalom rejlik a mesterséges intelligenciában, és annak felhasználásában. A XXI. század hidegháborújában nem véletlenül zajlik a csata, hogy melyik ország, melyik blokk lesz a világ egyes számú MI-nagyhatalma. Vajon végül melyik modell, melyik stratégia bizonyul a legéletképesebbnek? A liberális amerikai, a demokratikus európai vagy épp a központosított kínai?

Szerző(k): Hercsel Adél
03.
06.
18:48
Hatalmas átverés volt a Trump-Gáza videó

Hatalmas átverés volt a Trump-Gáza videó

Nem akarta a futótűzként elterjedt Trump-videót nyilvánosságra hozni az alkotója, de ha már megtörtént, két fontos kérdésre rávilágít. Az egyik, hogy a filmrendező ezzel bebizonyította: a mesterséges intelligencia nem öli meg a kreativitást, de az is kiderült, hogy valamiféle szabályozásra van szükség a területen, mert az emberek fogékonyabbak ezáltal az álhírekre.

Szerző(k): L. K.
03.
06.
15:43
Eldőlt a bankok és a fintechek közötti verseny?

Eldőlt a bankok és a fintechek közötti verseny?

Tíz év múlva valószínűleg a számlázás és a digitális pénzügyek kifejezéseket sem ismerjük, mert ezek annyira réginek tűnnek majd, mint ma a gőzmozdony – mondta Ángyán Balázs, a Számlázz.hu ügyvezetője. Elmondása szerint a pénzügyi szektorban megfigyelhető verseny nyertesei a fintechek.

Szerző(k): Horváth Balázs
03.
04.
20:55
50 milliárddal tolja meg az akadémiai kutatásokat az OpenAI

50 milliárddal tolja meg az akadémiai kutatásokat az OpenAI

A ChatGPT fejlesztői hétfőn bejelentették a NextGenAI nevű konzorciumot, amely a vezető egyetemeket mesterséges intelligenciával támogatott kutatásainak támogatására összpontosít.

Szerző(k): Zádori Bence
03.
03.
14:34
Palkovics László: Magyarország high-tech ország - akár szeretjük, akár nem

Palkovics László: Magyarország high-tech ország - akár szeretjük, akár nem

Az egykori innovációs és technológiai miniszter szerint Magyarországnak minden esélye megvan, hogy nyertesként jöjjön ki az átalakulásból.

Szerző(k): Kiffer Anna
03.
02.
22:10
Mercedes-vezető: Az utódom egy gép lesz

Mercedes-vezető: Az utódom egy gép lesz

A mesterséges intelligencia jelenleg még 99 százalékban hibázik, de az a maradék egy százalék meggyőző. Így értékelte az MI-vel való együttműködésüket a német autógyár formatervezési igazgatója, aki szerint hamarosan átveheti a gép a helyüket.

Szerző(k): G. É.