Öt-hat milliárd forintos gyorssegélyt kér az Emmitől Burány Béla, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) megbízott főigazgatója. Ha nem kapják meg, akkor naponta kevesebb mentőautó lehet szolgálatban, mint amennyire szükség lenne, vagy nem a megfelelő felszereltségű mentők mehetnek a betegekért – írja a Népszabadság.
Szerző(k): Index.huAz e-útdíj után az Országos Mentőszolgálat mentésirányítási rendszerét is magyar tulajdonú cégek tervezhetik és valósíthatják meg, az előzetesen becsült összegnél olcsóbban. A rendszer illeszkedik majd a 112-es egységes segélyhívó rendszerbe.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Országos Mentőszolgálat (OMSZ) összesen 178 mentőautó vásárlására írt ki nyílt közbeszerzési eljárást, a szállításra csak egyben lehet ajánlatot tenni − derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből (Tenders Electronic Daily).
Szerző(k): NAPIAz idő sürgeti, ezért gyorsított közbeszerzésen keres vállalkozót mentésirányítási rendszerének kifejlesztésére az Országos Mentőszolgálat. A korábban hirdetett, nettó 2,27 milliárd forint értékű tendert a magas árajánlatra hivatkozva decemberben lefújták.
Szerző(k): NAPIAz Országos Mentőszolgálat a túl magas árajánlatra hivatkozva eredménytelennek nyilvánította a mentésirányítási rendszer fejlesztésére kiírt, nettó 2,27 milliárdos közbeszerzési eljárását. A rendszer illeszkedne a készenléti szervek tervezett Egységes Segélyhívó Rendszerébe (112-es segélyhívó projekt).
Szerző(k): NAPIKétmillió forintra bírságolta az Országos Mentőszolgálatot (OMSZ) a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) az esetkocsikra kiírt tender szabálytalan lebonyolítása miatt - a határozat a Közbeszerzési Hatóság honlapján jelent meg.
Szerző(k): MTI-EcoHétfőn szolgálatba állították az első új, sárga rohamkocsikat az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) - közölte Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője.
Szerző(k): MTIA Dalkia Energia Zrt. az elmúlt hónapokban 51 állomás fűtési rendszerének karbantartását, szükség szerinti korszerűsítését és bővítését végezte el az Országos Mentőszolgálat megbízásából.
Szerző(k): NAPI